Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi duója idézi meg Seress Rezsőt, a világhírű Szomorú vasárnap című dal zeneszerzőjét az Akácfa utcai Kispipa étterem október 25-i megnyitóján.
A Kispipa, amelyben Seress Rezső 1958 és 1968 között zongorázott, egy ideje zárva volt, most több sikertelen újjáélesztési kísérlet után nyit újra Erzsébetváros szívében, az Akácfa utca 38-ban.
Seress Rezső (1889-1968),eredeti nevén Spitzer Rezső, rendkívüli tehetségű dalszerző volt. Bár nem tudott zongorázni, nem volt hangja, nem ismerte a kottát, dalait mégis egy ország, sőt egyik dalát az egész világ énekelte. Életét végigkövették a szerencsétlenségek, a szegénység és a bánat.
A második világháború alatt zsidó származása miatt üldözték és végül hírneve mentette meg a haláltól. A háború után szűkös anyagi körülmények között élt. Amerikában az IRWING Trust Banknál 370 000 dollár volt befagyasztva a számára, várva, hogy eljöjjön érte, mert Magyarország akkori politikai helyzetében az átutalás nem volt lehetséges. Azonban a művész csak egy óceán távolságából nézhette a vagyont, mert pénze nem volt az útra, hogy felvegye.
1956-ban bíztatták, hogy hagyja el az országot, de ő maradt. Éttermekben, elsősorban a Kispipában zongorázott esténként, holott a rádiózás, majd televíziózás elterjedésével egyre kevesebben látogatták az éttermeket, ahol játszott. A rock and roll, Elvis Presley, a Beatles lassan szinte elfeledtették.
Végül 1968-ban magányosan és elszegényedve vetett véget az életének 78 éves korában.
“Én egy ideig egy házban laktam Seress Rezsővel, épp az alatta lévő emeleten. Emlékszem, mindig a Szomorú vasárnapot hallgatta, mindennap, pontosan kettőtől hatig, egyik feldolgozást a másik után” – Presser Gábor.
Szomorú vasárnap – Marozsán Erika (Gloomy Sunday Hungarian)
Szomorú vasárnap – Marozsán Erika
„Seresst mindig a dalszerző zseni etalonjának tartottam. Írt egy dalt, ami 135 lemezen jelent meg. Keresem a helyet, ahol egy-két hetente születhet egy új dal, és azt meg lehet mutatni az embereknek, a most újranyílt Kispipában erre lehetőségem lesz” – mondta Müller Péter Sziámi.
A tervek szerint sorozattá váló zenei estek első alkalmával Seress Rezső szellemét és dalait Szakcsi Lakatos Béla, az egyik legkiválóbb hazai dzsesszzongorista és Müller Péter Sziámi, az éneklő költő éleszti fel.
A tragikus sorsú Seress Rezső legismertebb szerzeményét, a “magyar öngyilkos dalként” elhíresült Szomorú vasárnapot többek között Billie Holiday, Serge Gainsbourg, Elvis Costello, Björk és a Portishead is feldolgozta.
Az étterem az 1950-es években nyílt meg. 1979-ben Aubel Ervin neves vendéglátós vette át, akihez 1980-ban csatlakozott Rosenstein Tibor mesterszakács. A Kispipában az elmúlt évtizedekben megfordult a walesi herceg, Arturo Toscanini, Spencer Tracy, John Steinbeck, Arthur Rubinstein, Beniamino Gigli, Otto Klemperer és Ray Charles is.
Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla közös projektje, a Pianissimo! duó hat éve alakult és Seress Rezső ismert szerzeményeit is játssza.