október 11, 2018
Auschwitzba küldené a Chelsea az antiszemita szurkolókat
2018.10.11. 16:53
Az angol Chelsea futballklub új kezdeményezése szerint ahelyett, hogy kitiltanák az antiszemita rigmusokat kiabáló szurkolókat a meccsekről, inkább oktatásban részesítik őket. Sőt, még egy lengyelországi utat is finanszíroznának a számukra.
Mózesről neveztek el egy újfajta orvosi eljárást
2018.10.11. 14:09
Gyorsabban és hatékonyabban lehet a veseköveket széttörni egy új izraeli technológia segítségével. Az eljárás Mózes után kapta a nevét.
Tabufröccs – interjú Bán Bálinttal
2018.10.11. 12:51
Egy színész, a munkája során sok különös helyzetbe kerülhet. Bán Bálint, a Gólem Színház Zs-kategória című darabjának egyik színésze szerint, ez az előadás annyira intenzív, határátlépő és gátrobbantó, hogy attól eleinte még ő, maga is zavarban volt. De aztán… Színészként jártál már kényes terepen, vagy a Gólem Színház Zs-kategória című darabjában kaptad az első zavarba ejtő szerepet? Egyáltalán, mit jelent, az, hogy zavarba ejtő? Azt hiszem, a tabuk úgy alakulnak ki, hogy a neveltetésünkből fakadó erkölcsi normáinkhoz hozzáadódnak a társadalmi konvenciók. Ebből létrejön a világról alkotott képünk egy számegyenessel, melynek két végén ott a jó és a rossz. Életünk minden
A holokauszt óta először avattak ortodox rabbikat Berlinben
2018.10.11. 11:54
A német főváros rabbiképző intézete, az 1873-ban alapított Rabbinerseminar zu Berlin három végzett hallgatóját a Prenzlauer Berg nevű városrészben működő Beth Zion zsinagógában avatták rabbivá.
Izrael kitiltja a benzines és dízel kocsikat az országból 2030-tól
2018.10.11. 08:10
A tervet egy nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy az ENSZ bemutatta a klímaváltozással kapcsolatos programját, amely jelentős változások végrehajtását javasolja az energiafelhasználás terén.
▼ Korábbi cikkek