Lehet-e a zsidó tematikában függetlennek maradni, tette fel a kérdést Borgula András a Klubrádió Kibic óra című vasárnap délutáni adásában, ahol a két meghívott vendég ezúttal a Kibic projektvezetője, Seres Attila és a főszerkesztő, Hidas Judit volt. A Kibic vezetői abban bíznak, a többféle közösségi nézőpont bemutatása több közösségi támogatót hoz majd az oldal számára.
Seres szerint nem arról van szó, hogy a Kibic semleges és független lett, hanem arról, hogy nagyobb hangsúlyt kapott az oldalon a tárgyilagosság és a méltányosság.
„Ez egy közösségi oldal, nem lehetünk függetlenek.
Tagjaink a közösség zsidó civiljei, és a híroldalt inkább méltányosnak nevezném, amely a történésekről az érintettek megkérdezésével számol be”, mondja.
Borgula mégis úgy véli, a függetlenség jelen van a Kibic szervezet és az ehhez tartozó hírportál életében, hiszen nincs biztos anyagi háttér, nagy támogató mögötte.
Hidas Judit a pártatlansággal kapcsolatban elmondja, ebben a vonatkozásban sokat változott az oldal az 5 évvel ezelőtti indulás óta. Leginkább most tekinthető pártatlannak, mert korábban nem is ez volt a magazin célja, hanem az, hogy a Kibic tagszervezeteinek teret adjon a kommunikációra. Az indulás idején pedig elsősorban programportálként funkcionált.
„Jelenleg azt a célt tűztük ki , hogy a zsidó közéletben megjelenő különböző nézőpontokat az olvasó elé tárjuk. Döntsék el ők, melyik nézőpont a számukra a szimpatikusabb”
, jelenti ki Hidas. A főszerkesztő megemlíti azt is, hogy az utóbbi időben egyre több olyan cikket tesznek fel az oldalra, ahol szavazhatnak az olvasók, kinek az álláspontja van közelebb hozzájuk. „Olyan ez, mint egy mini-közvéleménykutatás, ami a szervezetek számára is hasznos lehet. Itt ugyanis felmérhetik, hogy az álláspontjukról valójában mit is gondolnak a közösség tagjai”, állítja.
Borgula felteszi a kérdést, mit szólnak ehhez a változáshoz az olvasók. Megemlíti, hogy sokan nehezményezték, hogy a kormánysajtóban megjelenő vélemények, állítások is időről időre közlésre kerülnek a Kibicen. Hidas szerint annak ellenére, hogy sokan megdöbbentek, a nézettség szépen nőtt az utóbbi időben, és úgy tűnik, az embereknek mégiscsak van igénye arra, hogy ellentmondásosabb cikkeket is olvassanak. Hidas hozzáteszi, hogy
a sajtó eredeti feladata is ez volna, a méltányos tájékoztatás, amelyben a különböző nézőpontok ütköznek egymással.
A mai magyar gyakorlat ettől teljesen eltávolodott, ami egyébként nem csak itthon, hanem Nyugat-Európában, sőt Amerikában is egyre jellemzőbb. „Skizofrén állapotba kerül az olvasó, ha a különböző politikai oldalakhoz tartozó magyar médiumokat egymás után olvassa, annyira az adott csoporthoz való érzelmi viszonyulás határozza meg ma az újságírást”, mondja. Szerinte mindkét oldalon léteznek igazságok, akármennyire nem akarunk erről tudomást venni. A nézettség javulása azt mutatja, vannak emberek, akik még szeretnek elgondolkodni a dolgokon.
Seres idézi a talmudi mondást, miszerint
minden zsidó felelős a többi zsidóért, ezért nem is rekeszthetők ki azok, akik mást gondolnak.
Hozzáteszi, hogy a sajtó polarizálódásának egyébként gazdasági okai is vannak. Az olvasók piaca visszaszorulóban van, a lapok szponzorációra kényszerülnek, és ott van a vélemény, akinél a pénz van. „Mi viszont azzal az ósdi koncepcióval próbálkozunk, hogyha többféle nézőpont megjelenik a Kibicen, akkor több lesz az olvasó, több lesz a kattintás, és reményeink szerint hirdetőket is tudunk szerezni, akár a zsidó közösség berkeiből”, jelenti ki. A pártatlanságot szerinte úgy lehetne ebben az esetben megőrizni, ha több forrásból gazdálkodna a szervezet, az oldal.
A finanszírozás kapcsán Borgula András rákérdez arra, hogy a közösség fenntartja-e a portált. Seres erre egyértelmű nemmel válaszol. Szerinte
megszakadt az a hagyomány, hogy a közösségnek felelősséget kell vállalnia a saját szolgáltatásaiért, az állami támogatás megöli ezt a civil aktivitást.
A Kibic az amerikai JDC szponzorációjával működik, de a közösség oldaláról alig jönnek bevételek, holott a szervezetnek nagy szükség lenne a támogatásra. „Kérdés, hogy meddig tartható ez az állapot”, teszi hozzá Seres, majd beszélgetésben résztvevők felhívják a figyelmet arra, hogy az oldalon minden zsidókat érintő program megtalálható, már csak ezért is érdemes ide látogatni.
Ezek után arról esik szó, vajon a Mazsihisz és az EMIH ellenséget vagy szövetségest lát-e a Kibicben, és hogy mennyire tűrik az őket kritizáló vélemények, álláspontok megjelenését az oldalon. Seres szerint
a nagy szervezetek csodabogárnak tekintik az oldalt, se kiköpni, se lenyelni nem tudják.
„Először örülnek a koncepciónak, az olvasottságnak, aztán ha felrakunk valami húzósabb cikket, akkor felháborodnak”, mondja. Hidas úgy véli, hogy szoktatni kell a szervezeteket ehhez a működéshez, de mind a Mazsihisznek, mind az Emihnek hasznos lehet, ha látja, mi az olvasók valódi véleménye a tevékenységükről.
| Az adás hangfelvétele: |
Borgula végül a nagypolitikára kérdez rá, vagyis arra, mennyire ver éket a politika a közösségen belül. Példának hozza a Sorsok Házát, amely szerinte nagyon megosztja a közösség tagjait. Seres úgy véli, nem gond, hogy hevesen reagálnak a zsidók egy problémára, a baj a süketszobával, a véleménybuborékokkal van, vagyis a párbeszéd hiányával. Borgula ezzel szemben azok véleményét említi, akik azt mondják, most nincs lehetőség a párbeszédre, mert a Mazsihisz és az Emih között elbillent az erőegyensúly az Emih javára. Hidas viszont úgy látja, hogy a párbeszéd hiánya sokkal régebbről eredeztethető.
„Vannak helyzetek, amikor muszáj radikálisabb változásokat hozni egy közösség életében, amelyek fájdalmasak is lehetnek,
és úgy tűnhet egy döntés során, hogy nem tudja mindenki egyformán érvényesíteni az álláspontját”, mondja.
Hidas szerint az utóbbi 30-40 évben kialakult a zsidó közösségen belül egy olyan beszédmód, amely teljesen elzárkózik minden olyan kezdeményezéstől, amely ezen a nézőponton kívül esik, különösen akkor, ha ennek köze van a mostani kormánypártokhoz is. "Erre nagyon nehéz párbeszédet építeni, még akkor is, ha a Sorsok Háza körül kialakult konfliktushelyzetben most a Mazsihisz érzi elnyomottnak a saját álláspontját", mondja.
Seres ehhez azt teszi hozzá, hogy
alapjaiban vágja el a gyűlölet a kommunikációt, és ezen muszáj változtatni.
A Sorsok Háza kapcsán megjegyzi, a vita valójában értelmetlen, mert ez a projekt nem is kíván múzeum lenni, hanem inkább egyfajta tanösvény, amelynek nem kell egy múzeumi kiállítás színvonalának megfelelni. Szerinte itt az érzelmi hatás a fontos és nem az, hogy a történelem pontosan legyen bemutatva a legapróbb részletekig.
