AirBnB szukotra – Itt a sátor-megosztó alkalmazás

Az Open Sukkah elnevezésű applikáció segítségével szinte bárhol a világon található olyan szukoti sátor, amely szívesen vendégül látja a pihenni vágyókat. Csak be kell jelentkezni, mint az AirBnB-n.

A szukot nyolc napos ünnepét sok zsidó utazással, kirándulással tölti, és néha bizony mindenkinek jól esik megpihenni egy-egy ilyen kiruccanás alkalmával. Mivel azonban éppen a sátrak ünnepe van, az ilyen megállókat a legjobb lenne egy szukában, vagyis a hagyományos ünnepi sátorban megejteni. Az ilyen sátrak felkutatása imseretlen helyeken sokszor nem egy egyszerű feladat. Főleg, ha olyan szukoti sátrakat keresünk, ahol az idegeneket is szívesen vendégül látják.

Megosztott szukoti sátrak az Open Sukkah alkalmazáson

Az Open Sukkah elnevezésű alkalmazás pont az ilyen esetekre lett kitalálva. A kanadai-izraeli mérnök, Aaron Taylor által kifejlesztett applikációban ugyanis egy térképre kerülnek fel azok a sátrak, amelyekben szívesen látnak vendégül akár vadidegeneket is. A térképre bárki felrakhatja a saját szukoti sátrát, címmel vagy valamilyen elérhetőséggel, hogy a kirándulók előzetes bejelentkezést követően könnyen megtalálhassák annak helyét.

Az így megosztott sátrakkal egyrészt a szukában ülés micváját, jócselekedetét is teljesítik az oda betérő zsidók, másrészt pedig a sátor tulajdonosa a vendégfogadás micvájának tehet eleget. Arról nem is beszélve, hogy az applikáció könnyedén összehozhat a világ különböző pontjain élő zsidókat.

Az alkalmazásban megosztott sátrak száma napról napra emelkedik, jelenleg valamivel több mint 100 szuká elérhető világszerte. A legtöbb idegeneket is fogadó szukoti sátor nem meglepő módon Izraelben és az Egyesült Államokban található, de Ausztráliában, Dél-Afrikában, Litvániában vagy éppen Vietnamban is akad egy-egy olyan szuká, amely tulajdonosa szívesen látja az odalátogatókat.

Magyarországról a cikk megírásának idején még egyetlen sátor sem került megosztásra.

(Forward)

Még több Kibic

Hanukarácsony és a vegyes házasságban élők dilemmája

2024.12.25.2 hónap ago
A JTA cikke amerikai példákon mutatja be, hogyan birkóznak a zsidó-keresztény vegyes házasságban élő párok azzal a dilemmával, amit a hanuka és a karácsony egybeesése jelent a számukra. Történeteikből és egy rabbi tanácsából talán a hazai vegyes házasságban élők is inspirációt nyerhetnek.

Miért helytelen zsidó karácsonynak nevezni a hanukát?

2024.12.25.2 hónap ago
A hanuka a zsidóságnak nem a legnagyobb, hanem a nem zsidók által legnagyobbnak hitt ünnepe; a zsidóság régen nem hanukai gyertyákat, hanem mécseseket gyújtott, mert nagyon keveseknek volt pénze kóser méhviaszgyertyára; a budapesti Zsidó Múzeumban őrzött hanukai gyertyatartók jelentős része tönkremenne, ha tényleg gyertyát gyújtanának benne – ilyen és ehhez hasonló érdekességekről beszélt sajtótájékoztatóján Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója.

Budapest különböző pontjain érné el a zsidókat az EMIH új micvamobilja

2024.10.01.5 hónap ago
A járművet naponta egy-két órán keresztül a Cipők a Duna-parton emlékműnél lehet megtalálni.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »