Csendben új Horthy-szobrot avattak

Nem előzte meg tiltakozás Horthy szobrának múlt szombati avatását, de még visszhangja sem igen volt. Az eseményről ugyanis a meghívottakon kívül senki sem tudott, adta hírül a magyarnarancs.hu.

Szeptember 15-dikén avattak Horthy-szobrot a Hajdúböszörményhez tartozó Bodaszőlőn, az egykori kormányzót formázó alkotással együtt leplezték le Baltazár Dezső református püspök mellszobrát is.

Az eseményről Zetényi-Csukás Ferenc Facebook-oldala tudósított, két tucat fotóval illusztrálva. Ezt a híradást vette észre a lap, ugyanis az eseményt követően sem a megyei sajtó, sem a Magyarországi Református Egyház, sem a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapja nem adott előzetest, s eddig nem is számolt be.

Az avatóünnepségen felszólalt Kiss Attila, Hajdúböszörmény fideszes polgármestere (2002 és 2010 között országgyűlési képviselő) is, aki „őszinte szavakkal méltatta mind a két szobor modelljét”, illetve beszédet mondott Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, Baltazár Dezső unokája.

Azért e világtól eldugott kis településen volt a kettős szoboravatás, mert egykor itt volt Baltazár püspök háza, ahol Horthy Miklós is látogatást tett 1927. június 3-án.

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.3 nap ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.5 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.5 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »