Telt házas koncerttel ünnepelték a 130 éves Frankel zsinagógát

Születésnapi koncerttel ünnepelték meg a Frankel Leó úti zsinagóga felszentelésének 130. évfordulóját. A budai imaház a neológ zsidóság történetének egyik legfontosabb épületévé vált.

130 évvel ezelőtt, 1888. augusztus 8-án szentelték fel a Frankel Leó úti zsinagógát. Ebből az alkalomból nagyszabású ünnepséget rendezett a zsinagóga közössége – olvasható a mazsihsz.hu beszámolójában. A három ünnepi beszédet születésnap koncert követte, amelyen zsidó örökzöldek, különböző világslágerek hangzottak el héber és magyar nyelven.

130 éves a Frankel Zsinagóga – Részletek az ünnepi koncertből (Greg Nográdi – Nógrádi Gergely

Zsidó örökzöldek: operett, héber dal, világsláger Énekel: Nógrádi Gergely Zongorázik: Teszter Nelli Felvétel: Szende Györgyi 2018. 09. 02.

A Frankelt eredetileg nem vették körbe lakóépületek, a zsinagógát szabad térbe építették, bejárata pedig a Zsigmond utcából nyílt. A mintegy négyszáz fő befogadására alkalmas épületet Fellner Sándor tervezte francia gót stílusban. A hatemeletes bérházat csak 1928-ban építették köré, a zsinagóga bejáratát azóta csak lakóház vasrácsos bejáratán keresztül lehet megközelíteni.

A Frankel Leó úti zsinagóga a neológ zsidóság történetének egyik legfontosabb épületévé vált, ahol nagy rabbik és kántorok sora szolgált – írja a Mazsihisz-portál. Az imaház jelenlegi rabbija Verő Tamás, a kántori feladatokat pedig Nógrádi Gergely látják el, aki az ünnepi koncerten is fellépett.

A Frankel zsinagóga is a Budapest100 hétvégi programjában

Még több Kibic

Februártól új évaddal folytatódik a Bálint Ház Szabadegyeteme

2025.02.13.3 nap ago
Ismét elindul a JCC Budapest – Bálint Ház egyedülálló programsorozata, ahol Balázs Gábor és Takáts Márk Dávid egyszerűen és közérthetően tanítanak a zsidóságról. A két előadóval egy új előadássorozat is indul, amely a Közel-Kelet aktuális konfliktusainak mélyebb megértését célozza.

Mementóként marad Szenes Hanna megrongált falfestménye

2025.02.12.4 nap ago
Így emlékeztetik a többségi társadalmat arra, hogy a halálakor 23 éves hős költő gyilkosának szellemi örökösei még mindig köztünk járnak.

Újonnan létrejött közösségi pont vezetőjét keresi a MAZS Alapítvány

2025.02.12.4 nap ago
A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány új munkatársat keres a Csányi 7 Közösségi Pont vezetőjének pozíciójára.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »