A Sorsok Házára úgy volt szükség, mint a felcsúti kisvasútra

Köves Slomó és Schmidt Mária egymásra talált. A rabbi szakért, az igazgató asszony igazgat. Nem csak a Terror Házát, hanem a sorsokét is. Mindenki jól jár, a hatalom pedig gyorsan áldását adja a frigyre. Márton László cikkét ajánljuk a nepszava.hu oldaláról.

Néhány kérdés mindazonáltal válaszra vár. Elsőnek, hogy mit mutatnak, mondanak majd a Sorsok Házában és kinek ? A gyermekáldozatok tágas fogalom, minden belefér, még a semmi is. A holokausztnak már van egy múzeumként is működő dokumentációs központja és emlékhelye a Páva utcában. Ádáz viták között épült és nyílt meg, de legalább bejáratott, kiszámítható és önjavító. Többek között iskolás csoportok is látogatják. Kettő több lesz, mint egy? Egyikből a másikba járnak? Ennél sokkal valószínűbb, hogy a Páva utcait, amit eddig nem Schmidt Mária igazgatott, elsorvasztják, vagy az ő hatáskörébe utalják. Oszt’ Sálom. Vajon mivel vonják össze az épületcsoportban álló, szépen felújított és felszentelt zsinagógát ?

A Fidesz politikájának egyik alapelve, hogy ha valami nem tetszik, akkor vagy megszüntetik, vagy csinálnak belőle még egyet. Történelmi kutatóintézetekből, határon túli magyar pártokból. A Mazsihiszt például nem szeretik, bezárni nem merik, legyen mellette Status Quo Ante. (A XIX. században az ortodox és a neológ felekezet szétváltása után keletkezett harmadik. Köves Slomó erről írta doktoriját). A korabeli, főleg Kárpátalján és Erdélyben élő haszidoknak ugyan semmi közük nem volt az ügyhöz, de az ilyen részletek a mostani feleket nem zavarják.

Köves Slomó, aki most saját és felekezete nevét adta a hatalommal kötött alkuhoz, minden erénye ellenére nem történész, még kevésbé muzeológus. Lehet egy darabig a Sorsok Házának társvalamije, de Schmidt Mária már nála jámborabb férfiúkon is felülkerekedett. Sorsszerűen vagy megadja magát, vagy repül. És amikor ez bekövetkezik, már hiába mérlegeli, ki járt jól az alkuval.

A holokauszt nyers valóságával és emlékével több nemzedéknek lehet tennivalója. A Sorsok Házára azonban úgy volt szükség, mint a felcsúti kisvasútra.

Magamba nézek: lehet, hogy ok nélkül gyanakszom, bár annyi biztos, hogy nem vagyok egyedül. Az előítéletek eloszlatásának legegyszerűbb módja az lenne, ha közzétennék a menetrendet és a végállomás nevét, netán figyelembe vennék a kételyeket, ellenvéleményeket. A túlélő, még élő gyermekáldozatokét, a hazai és külföldi történész szakmáét, a Mazsihiszét, a jeruzsálemi Jad Vasemét (ahol magyarul tökéletesen beszélő, a holokauszt minden részletét alaposan ismerő szakemberek dolgoznak).

Néhány száz személy jön számításba, talán annyi sem. Megérné a főigazgató asszonynak, a rabbi úrnak, a Sorsok Házát finanszírozó kormánynak is. Már csak azért, hogy akik annak idején a lélegzési jog korlátozását túlélték, ismét ne fulladozzanak.

A teljes cikk itt olvasható:

Márton László: Házak sorsa

Köves Slomó és Schmidt Mária egymásra talált. A rabbi szakért, az igazgató asszony igazgat. Nemcsak a Terror Házát, hanem a sorsokét is. Mindenki jól jár, a hatalom pedig gyorsan áldását adja a frigyre.