Szakály Sándor szerint a zsidók nem szenvedtek el jogfosztást Horthy kormányzósága alatt

A Veritas Intézet főigazgatója a kenderesi Horthy-emléknapon tartott előadást, ahol a zsidókérdés is szóba került. Szakály Sándor korábban a zsidók 1941-es kitoloncolását nevezte idegenrendészeti eljárásnak.

Vasárnap Kenderesen a Horthy Miklós Emlékére Alapítvány és a helyi önkormányzat ökumenikus istentisztelettel, koszorúzással, fotókiállítással és konferenciával emlékezett meg a településen született kormányzóról. Az eseményen beszédet mondott Pádár Lászlóné fideszes polgármester, Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő, illetve a kormányzó unokája, Horthy István. Szakály Sándor történész, a Veritas Intézet vezetője pedig A Kormányzó – vitéz nagybányai Horthy Miklós címmel tartott előadást az egybegyűlteknek.

Fotó: FORTEPAN

A 444 helyszíni beszámolója szerint a felszólalók nem igazán foglalkoztak Horthy háborús felelősségével, Kovács Sándor például inkább a kormányzó katonai karrierjéről beszélt. A képviselő szerint Horthy Miklósnak, Bethlen Istvánnak, Klebelsberg Kúnónak és társainak köszönhető, hogy Magyarország fennmaradt Trianon után.

Szakály Sándor pedig azt fejtegette, hogy Horthy nem hibázott, csupán naiv volt. A Veritas igazgatója arról is beszélt, hogy a Horthy kormányzósága alatt elfogadott zsidótörvények nem jogfosztást, hanem csak jogkorlátozást jelentettek a zsidók számára. Szakály ezt a munkaszolgálatosok példájával próbálta megmagyarázni, szerinte ugyanis az csupán korlátozás volt a zsidóknak, hogy nem teljesíthettek fegyveres szolgálatot a hadseregben. A korlátozások ellenére viszont a zsidóság életbiztonsága 1944-ig alapvetően biztosított volt.

Az állami Veritas igazgatója, korábban nagy botrányt kavart, amikor idegenrendészeti eljárásnak nevezte, hogy 1941-ben Magyarország közel húszezer zsidót kitoloncolt, akiket a németek Kamenyec-Podolszkij közelében meggyilkoltak. Szakály jogfosztásról szóló teóriája sem most hangzott el először, egy két évvel ezelőtti interjúban ugyanis már beszélt arról, hogy nem tartja jogfosztó törvénynek a numerus clausust, ugyanis a törvényben nem szerepelt a „zsidó” szó. Szakály szerint a numerus clausus egy jogkorlátozó törvény volt, miközben másoknak nagyobb lehetőséget biztosított.

A Veritas Intézet vezetője nem tartja jogfosztó törvénynek a numerus clausust

Az interjú megjelenését követően sokan tiltakoztak Szakály kijelentései ellen: a baloldali pártok a főigazgató leváltását követelik, Gulyás Gergely, a Fidesz akkori alelnöke, jelenlegi miniszter a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek minősítette a faji alapon hozott törvényeket. A Tett és Védelem Alapítvány „kocsmai színvonalú provokációnak”, míg a Mazsihisz hátborzongatónak minősítette a nyilatkozatot. De még a kormány is elhatárolódott Szakály Sándortól.

Még több Kibic

Igazi cserkészekként építik meg a szukoti sátrat a somerosok a Margit-sziget zöldjében

2026.09.14. 2 nap ago
A Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom programjainak résztvevőit az új évadban is várják a pénteki peulák, a nagyprogramok, az elgondolkodtató beszélgetések és a közös alkotás.

A holokausztban meggyilkolt magyar zsidó nők emlékművét koszorúzta meg Orbán Anita Rigában

2026.09.10. 6 nap ago
A magyar külügyminiszter rigai látogatásának első állomása a város Régi Zsidó Temetőjében felállított emlékmű volt.

A Pécs Pride-on is segíti a zsidó identitás és kultúra megismerését a Haver Alapítvány

2026.09.08. 1 hét ago
Idén már a Haver pécsi önkénteseivel találkozhatnak a VI. Pécs Pride Civil Falujának látogatói.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »