71 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Székhelyi József Jászai Mari-díjas színész, akiről barátai és kollégái is megemlékeztek.
Nyáry Krisztián:
“Tavaly a Madách Színházban közreműködőként vettem részt egy előadásban, és a szervezők közös öltözőbe osztottak Székhelyi Józseffel. Ismertük egymást, de jó régen nem beszéltünk. Utoljára akkor, amikor a Himnuszról tartottam egy előadást a Műcsarnokban, Jocó pedig elszavalta a verset. Vagyis inkább elmondta, pátosz nélkül, megrendítően egyszerűen. Aznap este, miután végeztem, beléptem az öltözőbe, ahol elképesztő cigarettaszag fogadott. A zakóm, a kabátom is átvette persze. Azon gondolkodtam, ha ő is végez és bejön, szóljak-e ezért neki, és ha igen, hogyan. Mégiscsak az ő öltözőjében vagyok albérlő, viszont utálom a cigifüstöt, és még máskor is jönnöm kell. Belépett, széles mosollyal az arcán megölelt. „Hogy vagy, Jocó?” – kérdeztem, és gondolkodtam, hogyan térjek a tárgyra. Lényegében egyetlen összetett mondatban felelt: „Remekül vagyok, soha ilyen jó szerepeket nem kaptam, valósággal fürdök benne, rákos vagyok, meg fogok halni, de persze addig is küzdeni fogok, mert az élet szép, és iszonyúan élvezem, hogy ennyi jó könyv jelenik meg, rengeteget olvasok.” Látszott, hogy minden szavát komolyan gondolja. Egy szót sem tudtam kinyögni. Továbbra is mosolygott. „Kérsz egy cigit?” – kérdezte. Kértem.”
Csonka András:
“Az élet gyönyörű.
Az élet szemét, rohadt és kegyetlen.
Elvette tőlünk Székhelyi Jocót. Soha nem láttam még senkit, aki ennyire fittyet hányt a ráknak! Úgy tett, úgy élt, mintha ez egy kellemetlen közjáték lenne. Hiszen neki még dolga van. Nem gyöngülhet el, a kislányát iskolába kell vinni reggelente. Soha nem láttam még, hogy valaki ennyire a munkába meneküljön a fájdalmai, a gyötrődései elől. A színpad szó szerint életben tartotta Őt, amíg lehetett. A világnak fogalma sincs, kit veszít most el. Nem csak egy óriási színészt, hanem egy varázslatosan bölcs, végtelenül szeretetteljes, jó embert is.
Legutóbb néhány hete, a Madách színházban láttam, a Szerelmes Shakespeare-ben. Gyenge volt, ez a kis szerep is láthatóan fárasztotta. Amikor lehetett, ült vagy támaszkodott. Előadás után vártam rá a művészbejárónál. Amkor kijött, szokásától eltérően, kurtán köszönt, nem is állt meg pár szóra sem annak az úrnak sem, aki próbált beszédbe elegyedni vele és érezhetően sietett a kocsija felé. A tekintét üvegesnek éreztem, mint aki nincs is ott. Másnap délelőtt megcsörrent a telefonom. Ő hívott. Elnézést kért az esti sietségért, de, ahogy mondta, annyira rosszul volt, hogy azt sem tudta hogy ér majd haza. Csak meg akart nyugtatni, és elmondani, mennyire örült, hogy ott voltam.
Nos ilyen ember volt. És igen, csak a jók mennek el! Nekik szenvedni, kinlódni kell! Az a gondokodásmód, világnézet amit Jóska képviselt, példaként kell hogy szolgáljon mindenkinek ebben az egyre jobban erjedő, széteső világunkban. Hálás vagyok a sorsnak és a Veres 1 színháznak, hogy legalább egy darabban, a New Yorki páparablásban partnere lehettem. Ez a színház adta talán a legnagyobb lélektöltetet neki azzal, hogy műsoron tartotta a Jó estét mr Green! című színművet, ahol Pál Tamás oldalán Ő játszotta az öreg, morózus de mélyérzésű zsidó férfit. Szegényebb lenne ez a világ sokkal, ha Ő ezt nem játszhatja el.
Jóska, sírok. Tehetetlen dühöt érzek.
Egyszerűen nem ezt érdemelted!
Arra pedig, hogy a halál szélén táncolva még Te adtál erőt, még Te vígasztaltál bennünket, ravasz kis félmosollyal a rák felé köpve, nincsenek is szavak egyáltalán.
Szeretlek és köszönöm az életedet!”
Rónai Egon:
“Igazi, valódi színész volt, abból a klasszikus fából faragva. Az élete volt a színpad, a játék, a publikum. A szeretet. Kérte, várta, és adott is, rengeteget.
A közönség előtt élt, és voltaképpen a közönség előtt halt. Nyilvánossá tette betegségét, küzdelmét, mintha ez a figyelem segítene elpusztítani az ellenséges sejteket. Ha ez a segítség létezik, nem voltunk elég erősek.
Nem úgy, mint Székhelyi József, aki az utolsó napokig színpadon volt.Marci fia így ír:
”Drága Publikum! Székhelyi József, mindenki Papája, Apuja, Jocója és Józsija ma fegyelemmel, végtelen türelemmel és erővel folytatott küzdelmét követően békésen, nyugalomban letette a fegyvert, mert piszkosul gyűlölt minden háborút. Temetéséről később intézkedünk. “
Többször járt nálam, szerettem szelíd keménységét, bölcsességét, humanizmusát.”
Korábbi interjúnk Székhelyi Józseffel:
Cikkünk a Gólem Színházban nagy sikerrel játszott Halpern és Johnsonban nyújtott alakítása kapcsán.
