The Washington Times: Orbán kezd a kontinens legfontosabb vezetőjévé válni

Az Orbánnal szembeni kritika egy része jogos, de ma Európában Magyarország a legbiztonságosabb hely a vallásukat aktívan gyakorló zsidók számára, és nem igaz, hogy a magyar kormány muszlimellenes lenne – írta hétfőn a The Washington Times című jobboldali amerikai napilapban megjelent véleménycikkében Daniel Pipes amerikai-zsidó történész.

Európában egyetlen kormányfő sem beszél – még megközelítőleg sem – úgy, mint Orbán Viktor; a magyar miniszterelnök nyilatkozataival kontinens-szerte elfogadott konszenzusokat bont le.

„Szókimondóan konzervatív – vagy az ő terminológiájában illiberális – célokat vázol fel annak érdekében, hogy megvédje a keresztény életmódot, és visszaszorítsa a muszlim befolyást. Ezzel a beszédmóddal Orbán arra bátorította a lengyel, osztrák, olasz és német választókat, hogy mondjanak nemet a további ellenőrizetlen bevándorlásra” – idézte fel Pipes.

Természetesen a nyugati sajtó hajthatatlanul bírálja Orbánt, és a kritika egy része jogos is, például a szinte az egész sajtóra kiterjedő kormányzati hatalomátvételt, a nem kormányzati szervezetekre gyakorolt nyomást, az igazságszolgáltatás függetlenségébe való beavatkozást, a kormányzati korrupciót és a Putyin-párti politikát illetően – fejtegette Pipes.

Daniel Pipes

Egyes bírálatok viszont túlzóak és igazságtalanok. Magyarországi zsidók ugyan valóban panaszkodnak a fokozódó gyűlölködés miatt, de valójában az antiszemita indíttatású incidensek száma csökkent, és Európában Magyarország a legbiztonságosabb hely a vallásukat aktívan gyakorló zsidók számára – írja a cikk írója. Pipes hozzáteszi, hogy a magyar kormányfő heves kirohanásai a „megkérdőjelezhetően zsidó és anticionista” Soros György ellen semmivel sem nevezhető  antiszemitábbnak, mint például a Sorost szintén támadó David Horowitz amerikai konzervatív aktivista vagy a Black Cube nevű, nagyrészt a Moszad egykori ügynökeiből álló magánnyomozócég tevékenysége.

Európában Magyarországnak vannak a legjobb kapcsolatai Izraellel – tette hozzá Pipes.

A Middle East Forum nevű konzervatív elemzőintézet vezetője szerint nem lehet azt állítani, hogy a magyar kormány muszlimellenes lenne.

Bár Orbán valóban azt mondta az illegális bevándorlókra, hogy ők nem menekültek, hanem muszlim inváziós erők, gyakorlatilag Magyarországon szívesen fogadják azokat a muszlimokat, akik betartják a szabályokat – vélekedett.

Daniel Pipes cikke végén Ivan Krasztev bolgár politológust idézi, aki szerint bár Orbán Viktor kis országot irányít, az a mozgalom, amelyet ő képvisel, globális jelentőségű.

Lehet, hogy egy 80-as hatalmi listán Magyarország csak a 73. helyre kerül, valójában egyre inkább központi szerepet kezd betölteni Európában, és Orbán kezd a kontinens legfontosabb vezetőjévé válni.

[poll id=”5″]

Daniel Pipes zsidó amerikai történész, író, publicista, a „Middle East Forum” elnöke.

Az eredeti cikk itt olvasható:

Hungary: Not „Submitting to Islam”

BUDAPEST – No European head of government talks remotely like Hungary’s Prime Minister Viktor Orbán. For example, he recently spoke of building in Hungary a „constitutional order based on national and Christian foundations,” thereby avoiding a future in

 

 

A véleményrovatban megjelent cikkek nem feltétlenül tükrözik a Kibic Magazin álláspontját.

Még több Kibic

Németh Zoltán: A Nemzetközi Büntetőbíróság izraeli politikusok elleni elfogatóparancsa nem antiszemitizmus

2024.11.27.8 hónap ago
A világban jelen van és sajnálatos módon egyre erősödik az antiszemitizmus, ami ellen küzdeni kell, és minden fórumon fel kell szólalni ellene, de ha elhasználjuk ezt a szót arra, hogy egy számunkra kellemetlen tényről tereljük el a figyelmet, akkor előbb-utóbb a valódi esetekben is üresen fog hangzani – írja véleménycikkében Németh Zoltán.

Az izraeli társadalom közönye

2024.10.22.9 hónap ago
Ahhoz, hogy az izraeliek elkezdhessenek kiutat keresni ebből a zűrzavarból, nemcsak azon kell felháborodniuk, amit velük tesznek, hanem azon is, amit másokkal tesznek a nevükben, és követelniük kell, hogy hagyják abba – írja Mairav Zonszein a The New York Times véleménycikkében.

Harari: Izraelnek a jövőjét meghatározó kérdésben kell döntenie 76. függetlenségi napján

2024.05.14.1 év ago
Herzl cionizmusa vagy zsidó felsőbbrendűség. Yuval Noah Harari szerint ezek közül kell választania a ma 76 éves Izraelnek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »