A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint veszélybe került Izrael demokratikus karaktere
A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint „Izrael jelenlegi politikája jelenti a legnagyobb veszélyt a zsidóság jövőjére nézve”” –ezt a hétfőn a New York Times-ban megjelent véleménycikkében fejtette ki.
A legkomolyabb problémáknak az utóbbi időkben azt látta, hogy a nők és férfiak közötti vallási egyenlőséget hirdető zsidó vallási irányzatok képviselői (a konzervatív és reformzsidók) nem imádkozhatnak saját szokásaik szerint a zsidó vallás legszentebb helyén, a jeruzsálemi Siratófalnál, továbbá a legutóbbi, béranyasággal foglalkozó törvény meleg férfiakkal szemben diszkriminatív rendelkezéseit, az arab nyelvet lefokozó nemzetállami törvényt, az állami szervként működő Rabbinátusnak a betérések elfogadásánál tanúsított merevségét. Ezen kívül azt, hogy kihallgattak a rendőrségen egy konzervatív rabbit, mert levezetett egy esküvőt Izraelben, ez ugyanis elvben bűncselekménynek számít. Mindez szerint azt a benyomást kelti, hogy veszélybe került Izrael demokratikus karaktere.
A nemzetállami törvény például Lauder szerint az állampolgárok jogegyenlőségének tudatát gyengítheti, így gyengíti a keresztény, drúz és moszlim izraeli állampolgárok kötődését is Izraelhez.
A demokratikus deficit pedig szerinte oda vezethet, hogy Izrael elveszíti a nyugati világ támogatását és „kétes barátok” körében találja magát. Továbbá a diaszpóra zsidó közösségeit, köztük Izrael komoly pénzügyi támogatóit is elidegenítheti ez a politika, amely „az egyenlőség szent értékének elhomályosításával”, sokak érzése szerint „házat fordít a zsidóság örökségének, a cionista ethosznak és Izrael szellemének”.
[poll id=”6″]
A teljes fordítás itt olvasható:
Az eredeti cikk pedig itt jelent meg:
Opinion | Israel, This Is Not Who We Are (Published 2018)
Orthodoxy should be respected, but we cannot allow the politics of a radical minority to alienate millions of Jews worldwide.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
