Botlatókövet kap Radnóti Miklós

Többek között Radnóti Miklós emlékére is helyeznek el botlatókövet egy 4 napos eseménysorozat alkalmából szombaton a Pozsonyi út 1. előtt. A köveket Gunter Demnig, szobrászművész, a kövek alkotója rakja le augusztus 8 és 11 között Budapesten, Szentendrén, Pincehelyen, Szentgálon, Veszprémben, Kisteleken, Tiszakécskén, Debrecenben, Nyírbátorban.

A költő botlatókövének lerakására a Pozsonyi út 1. előtt kerül sor szombaton, 11.30-kor kerül sor, majd ezt 13 órakor rövid megemlékezés követi, amelyen fellép Mácsai Pál színész és Vázsonyi János zenész.

Az esemény a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Debreceni Egyetem Germanisztikai Intézete, a Debreceni Kulturális Fórum, valamint civilek szervezésében  valósul meg.

A programsorozatól itt tájékozódhat:

Botlatókövek 2018 augusztus 8-11.

Nemrég írtunk arról, hogy Münchenben lecserélik a botlatóköveteket emléktáblákra, mert a helyi zsidó közösség tiszteletlennek érzi az emlékezésnek ezen formáját a holokauszt áldozataira.

A bajor zsidóság vezetője, Charlotte Knobloch és néhány más kritikus szerint a botlatókövek ugyanis szégyent hoznak a halottak emlékére, mivel könnyen bepiszkolódnak és a járókelők folyton rájuk taposnak.

Ennek ellenére több mint 1000 helyen – többek között Budapesten is – vannak botlatókövek elhelyezve Európa-szerte.

A botlatókövek kihelyezését – amelyeket Gunter Demnig német művész végez – nem mindenki ellenzi. Több mint százezren írták alá azt a petíciót, akik szerint nem szabad eltávolítani ezeket az emlékműveket. A botlatókövek, melyek illegális lerakásáért az első alkalmakkor még büntetést kapott Demnig, mára a világ legnagyobb, decentrális emlékművévé váltak. Eddig Magyarországon több mint négyszáz követ süllyesztettek a járdába.

München lecseréli a tiszteletlennek tartott botlatóköveket

p

Még több Kibic

Meghalt Keleti Éva

2026.02.06. 2 nap ago
A holokauszt-túlélő fotóművész életének 95. évében hunyt el.

Lépcsőházi történelem a Csányi5-ben

2026.02.05. 3 nap ago
Tárlatvezetés és információk első kézből Őri Ádámtól, a Csányi5 lépcsőházában lévő idővonal installáció készítőjétől.

Ördögűzés a zsidó színházban

2026.02.04. 4 nap ago
Először jelenik meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékban.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »