Glitzenstein Sámuel: Tisztában kell lennünk azzal, mit jelent zsidónak lenni
Izraelből költözött Magyarországra, hogy az itteni zsidó közösséget építse az EMIH rabbijaként. Glitzenstein Sámuel az Újlipótvárosba tervezett Zsilip központ leendő rabbija, aki minden alkalmat megragad, hogy kapcsolatba lépjen a helyi liberális zsidókkal. Szerinte az első találkozás nehéz, de ha az emberek látják rajta, hogy nem akar rájuk erőltetni semmit, akkor gyorsan megnyílnak. Interjú.
Úgy tudom, az egyik dédapja kárpátaljai volt. A családban tanult meg magyarul?
Glitzenstein Sámuel: Nem, a dédapám Kárpátaljáról, sok más chászid zsidóhoz hasonlóan, Taskentbe vándorolt ki a sztálini időkben, majd onnan 1970-ben Izraelbe. Ezért inkább az oroszt hallottam otthon. 9 éve érkeztem Magyarországra, akkor kezdtem tanulni a nyelvet.
Miért épp ide jött dolgozni?
G.S.: Köves Slomó hívott, diáktársak voltunk a kfár chábádi jesivában Izraelben 20 évvel ezelőtt.
Miért fogadta el a meghívást annak idején?
G.S.: A Chábád hászidok ugyan bármilyen munkát végezhetnek – volt idő, amikor nekem is világi foglalkozásom volt –, de a legnagyobb örömöt, és a küldetésünk beteljesítését az jelenti, ha rabbiként dolgozhatunk. Tanulóként rövidebb ideig voltam kiküldetésben Thaiföldön, Laoszon, Costa Ricán, de nem könnyű ilyen munkát találni. Jelenleg a világban 4000 Chábád rabbi dolgozik. Amikor Köves rabbi 2008-ban megkeresett azzal, hogy lenne-e kedvünk a családommal együtt – akkor már 3 gyerekünk volt – Budapestre költözni, szinte azonnal igent mondtunk.
Milyenek a tapasztalatai?
G.S.: Magyarország nagy meglepetés volt a számomra. Rengeteg zsidó él itt, és egészen különleges ez a közösség. Sok országban – például Franciaországban – a zsidók egy része nem tősgyökeres, hanem bevándorló. Itt viszont magyar zsidók élnek, ez egy őshonos közösség. Sokkal mélyebb a kapcsolat az ország és az itt élő zsidók között, mint sok helyen másutt, ahol korábban megfordultam. A másik érdekesség, hogy az itteni zsidók elsősorban magyarok, és csak másodsorban zsidók, általában mégis érdeklődők, és tisztelettel vannak a zsidóság tanításai és a zsidó hagyományok iránt. Gyakran találkozom olyanokkal, akik épp most fedezték fel, hogy vannak zsidó felmenői, de szinte soha nem találkoztam olyannal, aki elutasító lett volna.
Ön előnynek gondolja, hogy a hazai zsidóság elsősorban magyar és nem olyan erős a zsidó identitása?
G.S.: Inkább úgy fogalmaznék, hogy ez engem, minket komolyabb feladat elé állít. Részben nekünk is magyarrá kell válnunk ahhoz, hogy hitelesek tudjunk lenni az itteni közösség szemében. Szeretjük a nehéz feladatokat.
Mennyire nehéz kapcsolatba lépni az itthoni zsidókkal?
G.S.: Nem mindig egyszerű, de hozzáteszem, hogy a kapcsolatépítés, a nyitottság más élethelyzetekben is gyakran gondot okoz. A zsidó népre jellemző érdekesség, hogy mi mindig keressük a válaszokat az alapvető kérdésekre: miért vagyunk itt a világon és honnan jöttünk. Mi pedig igyekszünk erre megadni a választ, de nem gondoljuk, hogy az az ember ne lenne a zsidó nép integráns része, aki máshol tart ebben a keresésben. Nagyon komolyan gondoljuk azt, amiben hiszünk, de mindenki felé nyitottak vagyunk. Vannak helyek, ahol „gyanús”, ha új ember látogat el egy zsinagógába. Ezzel szemben az EMIH zsinagógáiban mindenki otthon érezheti magát.
A kapcsolódásnak nem az a legfőbb akadálya, hogy a nem vallásos zsidók nem tudnak mit kezdeni a rengeteg zsidó szokással?
G.S.: Mi nem várunk el senkitől semmit. Az első lépés az, hogy tisztában legyünk azzal, mit jelent zsidónak lenni.
És Ön szerint mit jelent?
G.S.: Az ember két részből, testből és lélekből áll. A lélek be van zárva a testbe, és csak a testtel együtt tud létezni, mint a gyertya és a lángja. A hétköznapi életben főként a testtel vagyunk elfoglalva, de az Örökkévaló nem azért küldte az embert a világba, hogy csak a testi javakra figyeljen. Az ember célja, hogy a lelkünket is jó helyre vigyük.
Mit jelent a jó hely?
G.S.: Minél több jócselekedetet véghez vinni, jó embernek lenni. Ám a zsidóknak nehezebb feladatot adott az Örökkévaló, mint a többi népnek. Nekünk nem elég jó embernek lenni, tisztességesen élni, hanem be kell tartani 613 parancsolatot.
Ön szerint mi a célja a parancsolatok betartásának?
G.S.: Minden embernek azon kell dolgoznia, hogy a világ tisztább hely legyen. Ezt a „tiszta” „utópisztikus” korszakot szimbolizálja a paradicsomi állapot, a Messiás eljövetele. Ennek az elhozatala, a világ jobbá tétele kizárólag a mi feladatunk. A Kabbala megfogalmazásában: Valaha az Édenkert itt létezett a Földön, csak akkoriban sokkal erősebb volt itt az isteni jelenlét. Fel kell emelnünk a világot egy szellemibb, tisztább szintre, hogy újra visszatérjen az édeni állapot, és akkor az Örökkévaló elküldi majd a Messiást. Ez az a magasabb, szellemi cél, amelyről nem szabad elfeledkezni. És ennek a feladatnak az eléréshez kell példát mutatnia a zsidó népnek, erről szól a 613 parancsolat, amelyet feladatként adott a zsidóknak az Örökkévaló.
Úgy gondolom, hogy a szellemi dolgok keresése nem csak a vallásos emberekre jellemző. De mit tapasztal, a magyar zsidók nyitottak a zsidóság mélyebb megismerésére?
G.S.: Én most az Újlipótvárosban lakom, ahol rengeteg liberális zsidó él. Az első találkozás a legnehezebb, mert vannak, akik előítéletesek a vallásos emberekkel szemben. De amikor végül beszélgetni kezdünk, akkor néhány perc múlva fordul a kocka, feloldódnak és megjelenik a szemükben a kíváncsiság. Több tucat olyan emberrel állok kapcsolatban, akik először teljesen elutasítók voltak, de most már járnak hozzánk szombaton kiddusra vagy együtt megyünk imádkozni. Nem a test, hanem a lélek várja a találkozást. Ha látják, hogy nem akarok rájuk erőltetni semmit, akkor megnyílnak.
Milyen programokat kínálnak a helyi zsidók számára?
G.S.: Szerdánként az aktuális hetiszakaszról beszélgetünk, szombat délben pedig családokat látunk vendégül kiddusra. Ezen kívül ünnepi programokat szervezünk.
Hogyan lép új emberekkel kapcsolatba?
G.S.: Beszédbe elegyedek velük az utcán vagy a Szent István parkban.
És honnan tudja, kik a zsidók?
G.S.: Ha az utcán valaki rám mosolyog, akkor nagyon valószínű, hogy az illető zsidó. Aztán a beszélgetés során egyértelműen ki is derül. Ezen kívül van egy listánk azokról, kik azok a zsidók az Újlipótvárosban, akik valamikor kapcsolatban voltak a zsidó közösséggel. Felhívom őket ismeretlenül telefonon, és meghívom őket kiddusra.
Olvastam, hogy ünnepek alkalmával szoktak kisebb ajándékokat küldeni a zsidó családoknak.
G.S.: Igen, utoljára purimkor készítettünk az itt lakók számára valami apróságot. Amikor az ajándékot elvittem az egyik Jászai Mari téri házba egy idős bácsinak, nagyon jót beszélgettünk. Végül összehozott a házban több más zsidó családdal is.
Hány éve laknak az Újlipótvárosban?
G.S.: Egy éve költöztünk ide a Zsilip megnyitása miatt a családommal. A lakásunk épp a leendő központ fölött van, úgyhogy már csináltattam is egy titkos ajtót, amelyen a lakásból közvetlenül le tudok menni a zsinagógába.
A Zsilip megnyitásáig rabbiként továbbra is a Nagyfuvaros utcai zsinagógában dolgozik?
G.S.: Igen, én vagyok ott a főrabbi. Szombatonként 15 kilométert szoktam gyalogolni. Nekem ez a sportnapon.
Az utcán, séta közben szokták atrocitások érni?
G.S.: Nincsenek rossz tapasztalataim azon kívül, hogy néha valaki tesz rám egy-egy kellemetlen megjegyzést, de legalább ilyen gyakran kapok pozitív megszólításokat is. Úgy érzem, jelenleg Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely a világon a zsidók számára. Itt nincsenenk iszlamisták. Vallásos zsidóként sajnos ma már nem lehet nyugodtan végigmenni az utcán Londonban, Brüsszelben vagy Párizsban. Ezt első kézből tudom, mert egy testvérem Belgiumban, egy másik pedig Londonban él.
Ön szerint a muszlimok jelentik ma a legnagyobb veszélyt a zsidókra?
G.S.: Igen. A magyar antiszemiták nem támadnak meg az utcán, ezt tapasztalatból tudom. Jó a közbiztonság is. Tíz éve élek itt, és rendszeresen használom a tömegközlekedést. Londonban, Párizsban, Antwerpenben, Alaszkában is vannak testvéreim, és nekik sokkal rosszabbak a tapasztalataik. A nyolcéves kislányom egyedül jár vásárolni, és nem félünk, hogy baja esik.
A felesége tanítónő. Most várja a hetedik gyermekét. Hogy van ideje a gyerekek mellett dolgozni?
G.S.: A feleségem minden nap 7-től éjfélig dolgozik. Neki sokkal nehezebb, mint nekem. Tanít, vallási tantervet készít, női klubot vezet és mellette ott van a család.
És ki vigyáz a gyerekekre, amíg ő dolgozik?
G.S.: Egy jó férj ebből is ki kell, hogy vegye a részét. A gyerekek már bölcsődés koruktól közösségben vannak délután négyig. Este 6-ig együtt vagyunk velük, aztán én elmegyek a zsinagógába, a feleségem pedig lefekteti a gyerekeket.
Beszéljünk egy kicsit a Zsilipről. Először 2016-ban jelent meg hír az intézményről, akkor úgy volt, hogy 2017-ben fog megnyílni. Mi várható?
G.S.: Eredetileg egy kisebb, 2-300 m2-es helyszínt szerettünk volna kialakítani. A tervezők viszont azt mondták, érdemes lenne az egész épületrészt, azaz 2500 m2-t megcsináltatni. A tervezési szakasz nemrég zárult le. Elképzeléseink szerint a zsinagóga mellett lesz itt színház, játszóház, húsos és tejes étterem. Remélem, hogy legkésőbb 2019 elején elkezdődnek a felújítások.
Mire számítanak, mikorra lesz kész a Zsilip?
G.S.: Remélem, hogy 2019 szeptemberében megnyílhat a komplexum.
Mik a terveik a színház- és kiállítótérrel?
G.S.: A holokauszt még mindig központi jelentőséggel bír a magyarországi zsinagógai életben. A szomorúság, a gyász beitta magát a falakba, a bútorokba. A fiatalok viszont nem akarnak olyan helyekre járni, ahol csak a fájdalom van jelen. Ezért gondoltunk arra, hogy olyan közösségeket, helyeket alakítunk ki, ahol jelen van az öröm és a jövő, ahol a családok együtt lehetnek. Mi nem kérünk mások sajnálatából, mi együtt akarunk örülni az életnek. Innen jön a gondolat, hogy ne csak zsinagóga, hanem más kulturális események is helyet kapjanak a Zsilipben.
A színházban milyen típusú előadások lesznek?
G.S.: Tervezünk zsidó színházat, de bérbe adjuk a helyet más társulatoknak is. Ez is része a kulturális érintkezésnek. Biztos lesznek olyanok, akik számára ez lesz az első lépés, hogy ellátogassanak hozzánk. Itt megihatnak egy kávét vagy megnézhetnek egy színházi előadást akkor is, ha úgy érzik, nem szeretnének imádkozni.
A végső cél az lenne, hogy minél több embert hozzanak közel a valláshoz?
G.S.: Inkább azt mondanám, hogy az a célunk, hogy az idelátogatók minél többet tudjanak meg a zsidóságról.
Ön szerint hány embert vonz majd a központ?
G.S.: Ezt nem lehet előre megmondani, de mi teljesen másképp állunk ehhez hozzá, mint az átlag magyar zsinagógai közösségek. A legtöbb helyen megelégednek azzal, ha van 30 stabil tagja egy közösségnek. Ha a Zsilipbe százan jönnek majd imádkozni, akkor mi arra törekszünk, hogy legyenek kétszázan, ha kétszázan jönnek, akkor arra, hogy legyünk háromszázan. Tehát nem azért akarunk megnyitni egy új intézményt, hogy legyen hely, ahol mi imádkozhatunk, mert ezzel az erővel maradhattunk volna Izraelben is. A lehető legtöbb zsidót szeretnénk aktív részesévé tenni a közösségnek.
Úgy érzi, hogy a magyarországi zsinagógákban nem ez a jellemző?
G.S.: Nem lenne helyes, ha én más helyeket kritizálnék. Minden helynek meg van a maga kihívása, és biztos, hogy mindenki megteszi a maximumot. De láttam már olyat, ahol a kényelem számít, vagyis az, hogy minél kevesebb munkával, erőfeszítéssel mindent meg lehessen oldani. Ha megvan a 10 férfi vagy ha van 20-30 aktív tagja a közösségnek, akkor a többi ember már csak púp a közösségi vezetők hátán. Én viszont akkor lennék boldog, ha minél többen jönnének el hozzánk.
A programokról lehet-e még tudni valamit?
G.S.: A konkrétumokról korai lenne beszélni, hiszen még csak most kezdődnek a felújítások. A lakásunkban folyó szemináriumon kívül a feleségem heti egyszer tart női klubot. Ősszel pedig szeretnék majd szervezni havonta kétszer egy olyan alkalmat, ahol 25-40 év közötti férfiak és nők tudnak ismerkedni egymással. Úgy látom, nagy igény lenne ilyesmire, mert sokan nem tudják, hol találhatnak zsidó társat maguknak.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!