A legfelsőbb bírósághoz fordultak az izraeli arabok a nemzetállami törvény ellen

Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bírósághoz fordultak az izraeli arabok a júliusban elfogadott, Izrael állam zsidó jellegét hangsúlyozó, úgynevezett nemzetállam törvény ellen – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden. Az izraeli nemzetállam törvény júliusi elfogadása után izraeli arab politikusokból létrejött nyomon követő bizottság bejelentette, hogy emellett az ENSZ -hez és az Európai Unióhoz is fordultak az új törvény elleni jogorvoslatért. A bizottság keddi sajtótájékoztatóján a vitatott jogszabály hatálytalanítását követelte az Izraelben élő arab lakosság nevében, pártállásukra való tekintet nélkül. Elmondták, hogy megkeresték Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt ebben az ügyben, képviselőik találkozni fognak … Bővebben: A legfelsőbb bírósághoz fordultak az izraeli arabok a nemzetállami törvény ellen