A legfelsőbb bírósághoz fordultak az izraeli arabok a nemzetállami törvény ellen

Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bírósághoz fordultak az izraeli arabok a júliusban elfogadott, Izrael állam zsidó jellegét hangsúlyozó, úgynevezett nemzetállam törvény ellen – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden.

Az izraeli nemzetállam törvény júliusi elfogadása után izraeli arab politikusokból létrejött nyomon követő bizottság bejelentette, hogy emellett az ENSZ -hez és az Európai Unióhoz is fordultak az új törvény elleni jogorvoslatért.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság

A bizottság keddi sajtótájékoztatóján a vitatott jogszabály hatálytalanítását követelte az Izraelben élő arab lakosság nevében, pártállásukra való tekintet nélkül. Elmondták, hogy megkeresték Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselőt ebben az ügyben, képviselőik találkozni fognak vele szeptember 4-én.

A törvény azonnali és feltétel nélküli megszüntetése érdekében az ENSZ főtitkára és más nemzetközi diplomaták segítségét is kérték, és tüntetést hirdettek ellene szombat estére Tel-Aviv belvárosába.

A sajtótájékoztatón Haszan Dzsabarin, az Adalah nevű, izraeli arab kisebbségi jogokért küzdő civil szervezet jogásza elmondta, hogy kedd reggel petíciót nyújtott be a törvény ellen a legfelsőbb bírósághoz.

„Nincs olyan alkotmány és nincs olyan alaptörvény a világon, amely földet rendel egy adott nemzeti csoporthoz”

– mondta Dzsabarin. „Nincs olyan alkotmány, amelyben nem szerepel az egyenlőség joga, s nincs olyan alkotmány a világon, amely egy domináns csoport érdekeinek előmozdítását írja elő”- tette hozzá.

A múlt hónapban elfogadott nemzetállami törvény Izraelt a zsidó nép kizárólagos hazájának nyilvánította, és hivatalosból „különleges státusúvá” minősítette vissza az arab nyelvet.

A törvényt eddig különösen a drúz és arab kisebbség illette kemény kritikával, akik szerint a rendelkezés prioritásként kezeli az ország zsidó jellegét, miközben háttérbe szorítja demokratikus jellegét.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök viszont megvédte a nemzetállam törvényt, amely szerinte biztosítja, hogy Izrael továbbra is a zsidó nép hazája maradjon, és garantálja a demokráciát is, miközben nem sérti az egyes kisebbségek jogait.

Még több Kibic

Lefogyva, megtörve, de saját lábán hagyta el a gázai fogságot az újabb három szabadon engedett izraeli túsz

2025.02.15.19 óra ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet szabadon engedett három újabb izraeli túszt cserébe 369, izraeli börtönökben őrzött palesztinért, köztük 36 életfogytiglanra ítélt terroristáért.

A túszok súlyos egészségi állapotára figyelmeztet a Vöröskereszt

2025.02.14.2 nap ago
A nemzetközi szervezet szerint „sürgős szükség van” arra, hogy hozzáférjenek a túszokhoz.

Macron elítélte a Hamász október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeinek elhallgatását

2025.02.14.2 nap ago
A francia elnök egy díjátadón emlékeztetett a Hamász által elkövetett gyilkosságokra és a nők, köztük nagyon fiatal nők ellen elkövetett szexuális bűncselekményekre.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »