Bronzérmes lett a magyar futsalcsapat a Maccabi Ifjúsági Játékokon

Idén először rendezték meg a Maccabi Ifjúsági Játékokat, amelyen a magyar futsalcsapat a harmadik helyen végzett. A játékokat a tervek szerint négy évente szeretnék Izraelben megrendezni.

A magyar csapat a csoportkörben két győzelemmel és két vereséggel zárt, a bronzmeccsen pedig Izraelt győzte le 4-2-re. Az egész tornán Földes Marci volt a legeredményesebb, összesen 19 gólt szerzett a mérkőzések során,  Az aranyérmet a brazil csapat nyerte, a másodig pedig az olasz csapat lett.

A magyar futsalcsapat a Maccabi Ifjúsági Játékokon (Fotó: Szolga Balázs)

A Maccabi Ifjúsági Játékokat idén rendezték meg először Izraelben, Haifán. július 23. és augusztus 1. között mindegy 1000 ifjúsági sportoló vesz részt az eseményen, amelyen egyelőre csak csapatsportokban mérhetik össze tudásukat a csapatok. Az első Maccabi Ifjúsági Játékokra tizenkét országból érkeztek a 14 és 16 év közötti fiatalok.

A szervező Maccabi Világszövetség ezzel egy új tradíciót szeretne elindítani, és a Makkabia Játékokhoz hasonlóan négyévente megrendeznék az ifjúsági tornát, amelyen a fiatal sportolók a versenyeken kívül kulturális és közösségi programokban is részt vennének.

Az első mérkőzés Argentína ellen, amelyet a magyar csapat nyert meg 4-2-re

Idén a következő 12 országokból érkeztek sportolók az ifjúsági játékokra: Argentína, Brazília, Dél-Afrika, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, Izrael, Kanada, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország és Magyarország. A magyar csapat az idei játékokon kizárólag a futsaltornán vett részt.

Kapcsolódó cikkek

Szolidaritási virágültetés, flashmob és beszélgetések az október 7-i támadás egyéves évfordulóján

2024.10.02.7 óra ago
Az egy évvel ezelőtti véres terrortámadásra és a Gázában azóta is fogvatartott túszokra több eseménnyel emlékezik a hazai zsidó közösség.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.1 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.2 nap ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »