Egyre többen eszmélnek rá arra a Magyarországon még kevésbé ismert jelenségre, hogy a magát progresszívnek mondó baloldal vált az antiszemita retorika új terepévé. Azonban, mint tudjuk, nincs új a nap alatt: ennek a jelenségnek a gyökerei a Szovjetunióban keresendők.
„Auschwitz azt jelentette, hogy megöltek hatmillió zsidót, és Európa szemétdombjára vetették őket, azért, mert figyelmesek lettek a zsidók és a pénz kapcsolatára. Az imperializmus és a kapitalizmus rendszerének keménymagja, a pénzügyi tőke és a bankok váltották ki az emberek gyűlöletét a pénz és a kizsákmányolás ellen, valamint a zsidók ellen… Az antiszemitizmus valójában a kapitalizmus gyűlölete.” Ulrike Meinhof baloldali terrorista a ’70-es években.
Az elmúlt hetekben – néhány éves-évtizedes késéssel – a hazai nyilvánosságban is többször megjelent, hogy Európa zsidó közösségeit ma már elsősorban nem az antiszemitizmus jól ismert, „hagyományos” szélsőjobboldali formája, hanem az Izrael felé irányuló baloldali gyűlölet és az iszlám zsidóellenesség fenyegetik. Nem beszélve arról, hogy e két csoport egymást erősítve fordul a régi-új ellenségkép, Izrael, mint zsidó állam ellehetetlenítése felé. Az egyelőre szórványos figyelmeztetések csaknem mindenütt a tagadás falába ütköznek. A hazai progresszívek közösségi fórumokon kérik ki maguknak a „gyanúsítgatást”, a rasszista hatalom alattomos kísérletének tartva az „új gyűlöletkampányt”, ami csak az igazság utolsó talpon maradt harcosaira kíván újabb csapást mérni, miközben „elfedi a valódi antiszemitizmust”. Ami, természetesen, továbbra is a jobboldal privilégiuma maradt. Mindeközben folyamatosan szidják Izraelt.
A tagadás, a valóság felismerését akadályozó ideologikus gondolkodás, és az elnyomó hatalom valós szándékait leleplező összeesküvéselméletek gyártása nem mostanában került a baloldal működési protokolljai közé. Az azonban már kevésbé ismert, hogy a baloldalhoz köthető „új antiszemitizmusban”, az anticionizmusban valójában semmi új nincs. Az antiszemitizmus a progresszív politikai program, az anticionizmus pedig a zsidó állam megszületésétől kíséri végig a baloldal történetét.
Dicstelen kezdet
Már a felvilágosodás legnagyobbjaira is jellemző volt, hogy a hagyományos zsidóságot a sötét középkorral azonosították. Ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy mondanivalójukat gyakran erőteljes zsidóellenes éllel fogalmazták meg. Voltaire és társai zsidókkal szembeni kirohanásokban bővelkedő társadalomkritikája Marxra is komoly hatást gyakorolt. Saint-Simon és Fourier francia követői, az úgynevezett utópista szocialisták szintén nem fukarkodtak a zsidókat gyalázó megjegyzésekben. Maga Wilhelm Marr, az antiszemitizmus fogalmának a megalkotója is radikális szocialistaként kezdte. Nem véletlen, hogy kritikája elsősorban a zsidók gazdasági tevékenységére irányult, ahogyan a Német Keresztényszocialista Pártot 1878-ban megalapító Adolf Stöckeré is, aki a vallásos antijudaizmust áltudományos rasszizmussal és szocialista gazdasági elképzelésekkel elegyítve hozott létre kelendő szellemi terméket.
Ezt a politikai programot Marx emelte kiforrott világmagyarázattá, miközben a modern antiszemita terminológiát is sikerült megteremtenie. Miután a szocializmus elsődleges célja a fennálló társadalom radikális megváltoztatása, ehhez a hagyományos családmodell eltörlése mellett a vallás és a magántulajdon megszüntetésén keresztül vezet az út. Márpedig – amint arra Marx a hegeliánusok nyomán számtalanszor rámutatott – a zsidók igazi vallása valójában a pénz. Legfontosabb tulajdonságuk ezért a haszonlesés, a kufárkodás. „A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehet más isten” – írta, ezért ahhoz, hogy a pénzimádat véget érjen, magát a kapitalista rendet, a pénz általi kizsákmányolás lehetőségét kell egyszer s mindenkorra eltörölni. Ekkor, és csak ekkor érhetne véget a zsidóság kiváltságos helyzete, és történhetne meg „az emberiségnek a zsidóság alól való emancipációja”.
A teljes cikk eredetileg a zsido.com-on jelent meg, és itt olvasható.
