Idén augusztus 26. és szeptember 2. között rendezik meg a Zsidó Kulturális Fesztivált. A szervezők ebben az évben már szolid nyereségre is számítanak.
A Zsidó Kulturális Fesztivál szervezői ma délelőtt a fellépőkkel együtt tartottak sajtótájékoztatót a Goldmark teremben, ahol Kibic tudósítója is jelen volt. Az eseményen beszédet mondott Ács Tamás a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, aki reményét fejezte ki, hogy a fesztivált nem a „kicsi is, savanyú is, de a mienk” hangulat fogja jellemezni.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke pedig arról beszélt a fesztivál programjával kapcsolatban, hogy az egymással szimbiózisban létező kultúrák magasabb minőséget hoznak létre, mint külön-külön. Heisler kiemelte, hogy ebben az évben Debrecenben, illetve Szentendrén is lesznek programok a fesztivál keretein belül.
Idén sikerült egyeztetni a Spinoza Zsidó Fesztivállal is, ahol olyan híres zsidó emberekről készült színdarabokat láthatnak az érdeklődők, mint például Herzl Tivadar vagy Joseph Pulitzer – erről Sándor Anna, a Spinoza Színház igazgatója beszélt. A Spinozában tekinthető majd meg Dénes Gábor magyar zsidóságról készült filmsorozatának 1957-65 közötti időszakról szóló része is.
A Zsidó Kulturális Fesztivált már hagyományosan a Budapest Klezmer Band nyitja meg. Jávori Ferenc Fegya, a zenekar vezetője elmondta, hogy ezúttal Palya Bea énekesnő lesz a vendégük, illetve a Barcelona Gipsy Balkan Orchestra-val együtt is színpadra lépnek majd a Dohány utcai zsinagógában.
A fesztivál záró eseménye pedig a Sabbathsong Klezmer Band koncertje lesz, amely idén sztárvendégével, Nyári Károllyal és zenekarával fog közös koncertet adni. Nyári Károly a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy egy régi álma válik valóra azzal, hogy a Dohány utcai zsinagógában léphet fel.
Szintén a Dohány utcában lesz Malek Andrea és Jáger Bandi koncertje, az ő vendégeik Balázs Fecó, Szalóki Ágnes, illetve a Magyar Virtuózok Kamarazenekar lesznek. Malek Andrea elmondta, hogy nagyon meghatónak érzi, hogy a zsinagógában léphet fel, műsorukban zsidó dalszerzők és előadók dalaiból válogatnak majd.
Nem csak a Dohány, de a Hegedűs Gyula utcai zsinagóga is otthont ad az idei fesztiválnak. Itt többek között Seres Rezső dalai hangzanak majd el Müller Péter Sziámi és barátai tolmácsolásában, illetve Bíró Eszter, Falus Mariann és Bodrogi Éva fog közös koncertet adni.
A koncerteken kívül felolvasószínházra is ellátogathat a fesztivál közönsége. Rubin Eszter Bagel című regényéből Miért nem hívják a zsidókat esthajnalcsillagnak? címmel készített előadást a Terminal Workhouse Társulat. A felolvasószínházat a Goldmark teremben tekinthetik meg az érdeklődők.
Az idei Zsidó Kulturális Fesztivál programjában ezeken kívül lesznek még kiállítások, filmvetítések könyvbemutatók, jazz, klezmer és komolyzenei koncertek. A részletes programról itt lehet tájékozódni: zsidokulturalisfesztival.hu
Ács Tamás a fesztivállal kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy amikor három évvel ezelőtt a BZSH átvette a fesztivál szervezését Vadas Verától, akkor az első két évben még veszteséges volt a rendezvény. Tavaly óta azonban a BZSH a Broadway Event közreműködésével szervezi a fesztivált, 2017-ben már sikerült nullszaldóra kihozni az eseményt, és idénre már szolid nyereségre is számítanak a szervezők.