A reform zsidók miatt volt földrengés Izraelben egy ultraortodox képviselő szerint

A reform és a konzervatív irányzatok követői miatt rengett a föld szerdán Izraelben – állítja az ultraortodox Sasz párt egyik parlamenti képviselője. A reformok ugyanis saját szokásaik szerint imádkoznának a Siratófalnál, ami az ultraortodoxok szerint egy katasztrófával érne fel.

Enyhe földrengéssorozat volt szerdán Izraelben, kora reggel észlelték az első, majd késő este az utolsó földmozgást – írja az MTI. Hajnalban egymás után négy rengést mértek a szeizmológusok, a földmozgások erőssége a Richter-skála szerint 2,1 és 4,1 között mozgott. Este 22.46-kor pedig egy erősebb, 4,5-ös erősségű földmozgás rázta meg Izraelt, amit még Libanon fővárosában, Bejrútban is lehetett érezni.

Jinun Azuláj a Kneszetben szónokol

Jinon Azuláj, az ultaortodox Sasz párt parlamenti képviselője még a reggeli földrengést követően szólalt fel a Kneszetben, ahol beszédében kifejtette, hogy a reform és a konzervatív zsidó irányzatok követelése miatt mozdulhatott meg a föld Izraelben. A reformok ugyanis azt szeretnék, hogy a Siratófal egy elkülönített részén együtt imádkozhassanak férfiak és nők.

A képviselő szerint a nem ortodox zsidók valójában nem is zsidók, és azt az összeget, amelyet Izraelbe fektetnek be, inkább arra kellene költeniük, hogy építenek maguknak egy saját Síaratófalat az Egyesült Államokban.

Az elmúlt napokban Benjamin Netanjahu miniszterelnök kezdeményezte, hogy megújítsák a Siratófalnál a reformok egaliter istentisztelete számára elkülönített részről szóló megállapodást. A nemzeti-vallásos és az ultraortodox pártok képviselői azonban erősen ellenzik a tervet.

Azuláj félszólalásában a kormányfőnek címezve „katasztrófának” nevezte, amennyiben a „nem-zsidó” reformok, illetve a Fal asszonyai csoport tagjai a Siratófalnál a saját szokásaik szerint imádkoznának.

A Siratófal asszonyai: küzdelem a szabad vallásgyakorlásért

(Jpost, MTI)

Még több Kibic

Mit jelent queer-elni a Talmudot?

2025.03.21.2 hónap ago
Mennyire alkalmazhatóak a rabbinikus irodalom átmeneti nemiségei a kortárs non-bináris vagy transznemű identitásokra? Takáts Márk Transz Talmud című előadása után szombatfogadás a Szim Salom Hitközséggel a Bálint Házban.

Kuna Valéria a Szim Salom Hitközség új liturgiai vezetője

2025.03.20.2 hónap ago
Kuna Valéria két éve látja el majdnem teljes körűen a kántori feladatokat a hitközségnél, „gyönyörű hangjával, fantasztikus zenei tehetségével, szívével-lelkével teszi széppé a Szim Salom közösség istentiszteleteit”.

Minden szombaton lesz progresszív reggeli ima Budapesten

2025.03.06.2 hónap ago
A Bét Orim Reform Zsidó Hitközség és a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség megállapodása értelmében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »