Szomorú és ironikus, hogy St. Eustatius, a Karib-térség Isten háta mögötti szigete, amelyről szinte senki sem hallott, mégis megváltoztatta a történelem menetét. A 18. század második felében a sziget fővárosa, Oranjestad kikötőjének türkizkék vizein keresztül áruk, fegyverek és puskák özönlöttek az 1776. július 4-én kivívott függetlenségért küzdő amerikaiakhoz. A Kibic Magazin a helyszínen járt.

St. Eustatius, amelyet Statia-nak is becéznek, a Holland Királyság külbirtoka, 8 négyzetkilométeren 4000 lakossal, ahol megállt az idő. Nemzetközi repülőterét Franklin Delano Rooseveltről, az Egyesült Államok 32. elnökéről nevezték el.

Statia raktárakkal és dokkokkal jól felszerelt kikötője a 18. században vonzotta a nemzetközi, többnyelvű kereskedőket, akik közül sokan zsidók voltak. Akkoriban mintegy 20 ezer ember élt itt rabszolgákkal és szabadokkal együtt. Amerikai történészek Szent Eustatiust tekintik a George Washington tábornok parancsnoksága alatt harcoló szeparatisták legfontosabb hátországának az ötéves háború alatt. Washington később elnökként meg is állapította, hogy a háború elveszett volna a Karib-térség fegyvereinek és lőszerének folyamatos ellátása nélkül.

St. Eustatius-hoz fűződik az „Első tisztelgés” („First Salute”), amikor 1776. november 16-án a sziget apró holland helyőrsége a világon elsőként üdvözölte a piros-fehér-kék, tizenhárom csíkkal és tizenhárom csillaggal díszített zászlókkal, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat egy példányával érkező amerikai flottát. A 13 díszlövés az alapító 13 kolónia függetlenségének de facto diplomáciai elismerését jelentette.

Az Egyesült Államok első lobogója 1776-ban. Fotó © Joseph Sohm/Visions of America/Corbis

Akkoriban több mint 100 zsidó család élt St. Eustatiuson, akik a főként az amerikai függetlenségi háború finanszírozásával, utánpótlásának biztosításával kapcsolatos kereskedelmi ügyletekkel foglalkoztak. A közösségnek zsinagógája volt, Honen Dolim („Ő, aki jótékony a szegényekkel”).

Az angolok bosszúja a zsidók részvételéért nem sokáig váratott magára. 1781 februárjában Rodney admirális hatalmas flottával lerohanta az apró szigetet, kifosztotta a zsidók raktárait, minden vagyonukat elkobozta, a zsidó férfiakat St. Kitts-re deportálta, hátramaradó családjukat sorsukra hagyta.

St. Eustatius a napóleoni háborúk végéig, 1815-ig többször is gazdát cserélt, mire visszakerült a holland királysághoz, azután feledésbe merült, és máig csipkerózsika álmát alussza. A sziget utolsó zsidó túlélője 1826-ban hunyt el.