Továbbra sem tanulhatnak nők rabbinak vagy kántornak az OR-ZSE keretein belül

A Mazsihisz Rabbitestülete június 21-én megtartott ülésén úgy határozott, nem járul hozzá az OR-ZSE keretein belüli női rabbi- és kántorképzéshez. A nyitás jegyében a nők számára lehet képzés többek között vallásfelügyelő és halottal foglalatoskodó feladatokra.

A Magyarországi Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Rabbitestülete 2018. június 21-én tartotta meg legutóbbi ülését, amelyen a legfontosabb napirendi pont az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem (OR-ZSE) jövőjét érintette. 

Az OR-ZSE épülete (Fotó: jozsefvaros.hu)

A Rabbitestület ezzel kapcsolatban a következő határozatot hozta:

„A Rabbitestület az OR-ZSE keretein belül női rabbi- és kántorképzéshez nem járul hozzá. Hitközségeinkben való egyházi funkciók végzéséhez nők továbbra sem alkalmazhatóak”

– olvasható a Mazsihisz honlapján.

„A nyitás jegyében, a nemzetközi trendekhez igazodva a Testület javasolja, hogy az OR-ZSE keretein belül legyen képzés nők számára tanári, szociális illetve pszichológiai tanácsadói feladatokra ugyanúgy, mint vallásfelügyelő, halottal foglalatoskodó, valamint a betérni kívánó nők számára mentori feladatokra” – mondja ki a Rabbitestület határozata.

Az ülésen a következő rabbik voltak jelen: Deutsch László, Deutsch Péter, Frölich Róbert, Markovics Zsolt, Schönberger András és Totha Péter Joel. A határozatot, a jelenlévők egyhangúan megszavazták.

Egy korábbi, a női rabbikról szóló cikkünkben Schőner Alfréd főrabbi, az OR-ZSE leköszönő rektora az intézmény 140 éves hagyományaival és a halacha vonatkozó törvényeivel indokolta, hogy az OR-ZSÉ-n nem tanulhatnak nők rabbinak, illetve kántornak. Vajda Károly, az intézmény frissen kinevezett rektora a vele készült interjúnkban azt közölte, hogy változás ezen a téren kizárólag a Rabbitestület döntésétől függően válhat lehetségessé. 

Vajda Károly magánvéleménye ezzel kapcsolatosan, hogy „a társadalmi fejlődést figyelembe véve nagyon furcsán festene, ha egy pszeudo-ortodox szigetként ágaskodnék ki Budapest, mondjuk, úgy 30 év múlva a női rabbik képzése terén az egyetemes zsidóság óceánjából”. Vajda elkerülhetetlennek látja, hogy a jövőben női rabbik is működjenek, méghozzá áramlatoktól függetlenül.

Egy krízishelyzetet kell most menedzselnünk

Még több Kibic

Zeitler Ádám lesz a Lauder Iskola következő főigazgatója

2025.01.17.1 hónap ago
A jelenlegi főigazgató, Horányi Gábor maga kezdeményezte a vezetőváltást.

Nívódíjat kapott a Lauder Javne Iskola új épületszárnya

2024.12.13.2 hónap ago
A Lauder Iskola bővítésének koncepcióját a természethez, a meglévő épületekhez és a terephez való kapcsolódás határozta meg.

Shalomedu: láthatóbbá tenni a zsidóságról szóló oktatási programokat

2024.12.06.2 hónap ago
A Tom Lantos Intézet Shalomedu elnevezésű kezdeményezésének egyik nem titkolt célja, hogy mélyítse a magyar társadalom zsidóságról való tudását.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »