Betiltották a Pink Floyd koncerteket Münchenben!

A Pink Floyd énekese, Roger Waters kemény ellenfelére talált München polgármestere személyében, aki nem tűrte, hogy az énekes gyűlöletet kelt a koncertjein Izraellel szemben.

Waters a városban adott koncertet. A polgármester ezután azt nyilatkozta, hogy az énekes nem léphet fel többet a városban, mivel folyamatosan az Izrael bojkottja mellett kiálló BDS-mozgalomnak kampányol.

Waters azzal érvelt, hogy nem tartja magát antiszemitának, csupán az emberi jogokért harcol. Waters a koncertjein – többek között nemrég Budapesten is – rendszeresen felhívja a figyelmet az Izrael-ellenes bojkottra, illetve malac-formájú óriás lufit enged be a közönség feje fölé, amelyen Dávid csillag is látható.

München polgármestere részt vett a BDS mozgalom elleni vád felállításában Németországban. München volt az első német város, amely betiltotta a BDS mozgalom nyilvános szerepléseit, támogatását.

Kapcsolódó cikkek

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.6 nap ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.1 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Ismét Zsidó Kulturális Napokat rendeznek Óbudán

2024.09.25.1 hét ago
Október 3. és 6. között fantasztikus művészekkel és színes, izgalmas kínálattal a Mazsike és az Óbudai Társaskör szervezésében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »