A költő Romániában, az erdélyi Nagygalambfán született 1929-ben, és tegnap június 20-dikán hunyt el 89 évesen. A falu egyaránt otthont adott székelyeknek, örményeknek, zsidóknak, akiknek kultúrája, zenéje, költészete, hagyományai az együttélés során erősen hatottak egymásra és a nagy erdélyi költőre.
Kányádi Sándor már ismert művészként, édesapja kérésére döntött úgy, hogy emléket állít a szülőfalujából elhurcolt zsidóknak: magyarra fordította az általa ismert, jiddis nyelvű verseket. Ezek a versei nyomtatásban is olvashatóak a Volt egyszer egy kis zsidó, erdélyi jiddis népköltészet
Alapul vette az Eizikovits tanár úrtól kapott két irkányi máramarosi gyűjtést. A munka 1989-ben jelent meg az Európa Kiadónál, elegáns vászonkötésben, Szántó Piroska komoly, barna tónusú bekötött illusztrációival, két nyelven: magyarul és jiddisül, kottamellékletekkel.
Kányádi Sándor a könyv utószavában elmondja az erdélyi zsidókhoz kötődő kapcsolatát, emlékeit, gondolatait. A kötetekből – előbbiből szakmaibb, tudományosabb, utóbbiból szemléletesebb, szívmelengetőbb formában kirajzolódik egy egész kisvilág: a népdalszövegek szólnak mindenről, ami a zsidó hétköznapokban fontos és kevésbé fontos volt: az egymástól tiltott szerelmesekről, megesett leányról, a rabbi mulatozásáról, az öreg batáros lováról, a különböző mesterségekről, s a nehéz megélhetésről, az idő múlásáról, az élet elviseléséről, a házbérről, amit nincs miből fizetni, a leégett városról, a magára maradó öreg zsidóról…
Gryllus Dániel – Gryllus Vilmos – Kányádi Sándor: Hogyha elimejleh rabbi
Előadják: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Szalóki Ági Részlet a “Volt egyszer volt egy kis zsidó” című lemezről. 2013 július 29. Kapolcs, Kaláka Versudvar “2008 nyarán volt húsz éve, hogy Kányádi Sándor a Gryllus fivéreknek, Dánielnek és Vilmosnak kéziratban átadta a dalok szövegeit, és az Almási István által lejegyzett kottákat.
Az utószóban a költő felidéz egy még édesapjától hallott zsidó történetecskét: A rabbi hajnaltájban, a szent könyvek tanulmányozása után kisétált a falu vége felé, s látja, hogy a suszternél még világosság van. Bement, hogy megfeddje: mért égeti a lámpát, amikor már virrad. A válasz: „Rebe, amíg pillog a láng, addig még mindent jóvá lehet tenni.” Zavartan idézi, hiszen annyi minden történt a huszadik században, de ettől a gondolattól indítva tett eleget az apai kérésnek, közkinccsé téve mindenki számára ennek az elmerült világnak a folklórkincsét.
A költő szerint “nincs tiszta etnikum sehol a világon, s kiváltképpen itt a mi tájainkon. De van valami, ami a zsidó arcot mégis megkülönbözteti a többitől, ez a zsidó tekintet, mely több évszázados riadalmat, rettegést örökít át még a keveredett zsidók szemébe is. A jiddis népköltészet sok hasonlóságot mutat azokéval, akikkel századokon át együtt éltek. Sajátossága ennek a népköltészetnek, éppen a tekintete. A tragikusan fájdalmastól a csúfondároson át az érzelmesig, sőt az érzelgősig őriz magában valami közöset, egyénit, ha úgy tetszik zsidósat. Ez teszi, számomra legalábbis, külön értékké. És egyben közös értékké. Hozzátartozik e táj több évszázadra visszamenő történelméhez, kultúrtörténetéhez.”
Kányádi Sándor 1988-ban a még kéziratban lévő versfordításaival, és azzal az ötlettel kereste meg Gryllus Dánielt, hogy ezeknek a verseknek vissza kellene adni a dallamukat. Dániel fivérével, Vilmossal együtt leporolta a meglévő kottákat, amelyek ezeknek a jiddis daloknak, verseknek az Almási István kolozsvári népzenekutató által lejegyzett dallamait őrizte. Így született meg az a műsor, amely a volt egyszer egy kis zsidó címet viselte. Kisbetűvel, ahogyan az eredeti versek is ránk maradtak. Ez a produkció ismertette meg egy szélesebb közönséggel a tradicionális zsidó dallamokat.
KÁNYÁDI SÁNDOR: Tudod…
Tudod
soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.
