A Sperminátornak is nevezett amerikai Ari Nagelnek már legalább 33 gyereke született. Olyan nőknek adományozza ingyen a spermáját, akik nem engedhetik meg maguknak a spermabankok szolgálatatásait.
Ari Nagel egy 42 éves brooklyni matematika professzor, házas, három gyermeke van. Mármint a házasságából. Nagel ugyanis spermadonor, és az elmúlt tíz évben még legalább 33 gyermeke született, főleg az Egyesült Államokban és Izraelben. A hatgyermekes zsidó ortodox családból származó Nagel ingyen adományozza oda a spermáját olyan nőknek, akik nem engedhetik meg maguknak a spermabankok szolgáltatásait. Elmondása szerint mindezt azért teszi, mert szereti látni, hogy mennyire boldogok az édesanyák és a gyerekek.
Nagel nem csak, hogy nagy mennyiségben adományozza oda a hímivarsejtjeit, de teszi ezt nevének felvállalásával, ami viszont odavezetett, hogy nemrég az izraeli egészségügyi minisztérium tiltólistára tette Nagel spermáját. Izraelben ugyanis kizárólag anonimitással lehet spermát adományozni, kivéve ha az adományozó nyilatkozik, hogy társszülőként részt vesz a gyermek nevelésében.
Nagel már hat esetben készségesen alá is írta az ehhez szükséges dokumentumokat, a minisztérium azonban pont emiatt döntött úgy, hogy Izraelben nem használhatók fel a New York-i professzor spermiumai. „Figyelembe véve azon nők számát, akiket Nagel úr megtermékenyített, álláspontunk szerint Nagel úrnak a közös szülői részvételre irányuló szándéka nem őszinte vagy méltányos” – olvasható az izraeli egészségügyi minisztérium közleményében.
Az egyik izraeli nő, aki Nageltől spermát kapott bírósághoz fordult, hogy felhasználhassa a lefagyasztott mintákat, az ügye már a legfelsőbb bíróságig jutott. Nagel maga pedig úgy véli, Izrael gyorsan megváltoztatta a törvényeit, hogy megakadályozza őt abban, hogy legális spermadonor lehessen.
Ez a fajta nyílt donorság azonban nem minden esetben tűnik kifizetődő tevékenységnek. Nagel elmondása szerint fizetésének felét gyerektartásra költi, ugyanis ígéretük ellenére, már ötször beperelték gyerektartás követelése miatt olyan nők, akiknek spermát adományozott. Ráadásul a házassága is eléggé megsínylette a jó szándékú spermaadományozást.