A most megjelent Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017 című könyv egy tavaly lezajlott kutatás eredményeit dolgozza fel. A kutatók többek között a zsidó vezetők ismertségét is megvizsgálták, illetve azt, hogy mennyire számítanak rokonszenvesnek.
Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017 címmel jelent meg az a tanulmánykötet, amely egy nagyszabású, reprezentatív mintán lezajlott kutatás eredményeit dolgozza fel. A Kovács András és Barna Ildikó által szerkesztett könyv, amely a Szombat kiadásában jelent meg, többek között olyan kérdésekre keresi a választ, mint a hazai zsidók létszáma, identitása, anyagi helyzete, politikai attitűdje, vallásgyakorlata, antiszemitizmus-tapasztalata és a zsidó közösséghez és Izraelhez való viszonya.
A kutatók például azt is megvizsgálták, hogy a zsidó vezetők hogyan állnak a népszerűséggel, és kik számítanak rokonszenvesnek vagy éppen ellenszenvesnek. A megkérdezetteknek hét jelenlegi vagy korábbi zsidó vezetőről kellett megmondaniuk, hogy ismerik-e őket, illetve egy ötös skálán megadni, hogy mennyire szimpatikusak a számukra.
A hét zsidó vezető a következők voltak: Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Frölich Róbert nemrég lemondott országos főrabbi, Kelemen Katalin, a Szim Salom rabbija, Raj Ferenc, a Bét Orim rabbija, Feldmájer Péter korábbi Mazsihisz-elnök és Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatója, akit éppen most küldtek el tanácsadói posztjáról a Miniszterelnökségtől.
Az első kategóriát Köves Slomó magasan nyerte, a megkérdezettek 82 százaléka mondta róla, hogy ismeri, őt Zoltai követi 69 százalékkal, míg Frölich Róbert főrabbit 67 százalék, Heisler Andrást pedig 66 százalék ismerte. A két reform rabbiról viszont a megkérdezettek kevesebb mint fele tudta, hogy kicsoda: Kelemen Katalinról 40 százalék, Raj Ferencről pedig 39 százalék állította, hogy ismeri.
Zsidó vezetők ismertsége (százalékban):
[infogram id=”copy-zsido-vezetok-ismertsege-szazalekban-1h0r6rrxrkdw6ek”]
A rokonszenv-index első helyén viszont Heisler András és Raj Ferenc landolt 3,9 ponttal, rögtön mögöttük 3,8 ponttal Kelemen Katalin és 3,7 ponttal Frölich Róbert következik. A legkevésbé rokonszenvesnek pedig Zoltai Gusztáv bizonyult a maga 2,3 pontjával.
Zsidó vezetők rokonszenv-indexe (1=nagyon ellenszenves, 5=nagyon rokonszenves):
[infogram id=”zsido-vezetok-rokonszenv-indexe-1nagyon-ellenszenves-5nagyon-rokonszenves-1hmr6glky7yz4nl”]
A könyv ezen kívül még rengeteg érdekes információt tartalmaz, például az is kiderül belőle, hogy az aktív magyarországi zsidó népesség 83 százaléka diplomás, 16 százaléka érettségizett és egy százaléka ennél alacsonyabb végzettségű. Arról pedig, hogy hol vásárolható meg a kötet, ide kattintva lehet tájékozódni:
Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben | Szombat Online
Minden, amit tudni akart a mai magyar zsidókról, de nem volt kitől megkérdeznie. Létszámuk, identitásuk, anyagi helyzetük, szociális rászorultságuk, világnézetük és politikai attitűdjeik, vallásgyakorlatuk, antiszemitizmus-tapasztalatuk, a zsidó közösséghez és Izraelhez való viszonyuk egyaránt találgatások tárgya. A 2017-ben, reprezentatív mintán lezajlott szociológiai kutatás feldolgozása most pontos választ ad ezekre a kérdésekre.