Csak a szokásos: az ENSZ Közgyűlése elítélte Izraelt

Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel elítélte szerda esti ülésén Izraelt a „gázai palesztin civilekkel szembeni túlzott és a körültekintést mellőző erőalkalmazásért”, és arra kérte Antonio Guterres főtitkárt, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia számára készítsen egy „nemzetközi védelmi mechanizmusra” szóló ajánlást.

A közgyűlés 120 igen, nyolc nem, és 45 tartózkodó szavazattal fogadta el a határozattervezetet, amelyet Algéria, Törökország és a palesztinok terjesztettek elő, miután a 15 tagú Biztonsági Tanács június 1-jén az Egyesült Államok vétója miatt elutasított egy hasonló tartalmú határozattervezetet. Magyarország tartózkodott a szavazáson.

Miért ront neki a gázai határnak több tízezer palesztin, amikor tudják, hogy lőni fognak rájuk?

A közgyűlés egyúttal leszavazta szerda este az Egyesült Államok tervezetmódosító javaslatát a Gázai-övezetet irányító Hamász terrorszervezet elítélésére a palesztinok által elkövetett erőszakcselekmények miatt. Az amerikai módosító javaslat nem kapta meg a szavazatok szükséges kétharmadát a 193 tagú közgyűlésben (62 igenlő, 58 nemleges és 42 tartózkodó szavazat volt). Ennek ellenére a határozat a Hamász említése nélkül elítéli, hogy a palesztinok rakétákkal támadtak izraeli lakott területeket.

A közgyűlés határozatai a BT határozataival ellentétben jogilag nem kötelező érvényűek, csak politikai súlyuk van. Az Egyesült Államok, Izrael és néhány apró csendes-óceáni ország mellett Ausztrália utasította el a tervezetet. A közgyűlés arra kérte Guterres főtitkárt, hogy 60 napon belül készítsen javaslatokat „a palesztin civilek védelmének és jólétének biztosítására, egy nemzetközi mechanizmus kidolgozására”.

Egy Gázához közel élő izraeli kiáltása

„Ez a határozat egyértelműen bizonyítja, hogy politikai szándékok vezérlik, mert teljesen egyoldalú, kizárólag Izraelt teszi felelőssé a gázai erőszakért. Egyetlen egyszer nem említi a Hamász terroristáit, akik az erőszak felbujtói a Gázai övezetben” – jelentette ki Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet még a szavazás előtt. Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai módosító javaslat megkapta a voksok mintegy felét, azt mondta: „Szemmel láthatóan változik az a régi gyakorlat, hogy a tagországok szemet hunynak az ENSZ Izrael-ellenessége felett.”

Danni Danon, Izrael nagykövete pedig így reagált: „Ennek a határozattervezetnek a támogatásával önök összejátszanak egy terrorszervezettel, csak megerősítik a Hamászt.”  Rijád Manszur, a palesztinok ENSZ-nagykövete viszont azt mondta szintén a szavazás előtt: „A civil lakosságunknak védelemre van szüksége. A határozat célja csökkenteni a feszültséget a két fél között. Nem mehetünk el a legsúlyosabb bűncselekmények és jogsértések mellett, amelyeket rendszeresen elkövetnek népünk ellen.”

“A palesztinok szenvedése a palesztin vezetők érdeke”

Diplomaták a dpa hírügynökség szerint úgy vélekedtek, a védelem kérése a palesztinok számára túlságosan általánosan van megfogalmazva, és ezért hamis reményeket kelthet. Az AFP hírügynökség szerint a megoldás lehet akár egy megfigyelő, vagy egy békefenntartó misszió, de ezeket a BT-nek jóvá kell hagynia, és a BT-ben az Egyesült Államoknak vétójoga van. 

Decemberben a közgyűlés 128 tagországa megszavazta azt a határozatot, amely felszólította az Egyesült Államokat, hogy Donald Trump elnök elhatározásával ellentétben ne ismerje el Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

Az USA szerint az ENSZ reménytelenül elfogult Izraellel szemben

Kapcsolódó cikkek

Izrael 1690 embert veszített el az egy éve tartó háborúban

2024.10.07.6 nap ago
Szomorú adatok a tavaly október 7-i terrortámadás és az azt követő háború halálos áldozatairól. Halottak és túszok, civilek, katonák, férfiak, nők és gyerekek.

Fokozódó légicsapások Libanonban, több száz rakéta Izrael északi részére

2024.09.24.3 hét ago
Az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság, köztük a Magyarországról is repülő Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó járatait.

Bűnvádi eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok a Hamász vezetői ellen

2024.09.04.1 hónap ago
A New York város egyik szövetségi bíróságánál indított per egyelőre szimbolikus, mivel a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »