Weiss Manfrédről elnevezett népkonyhát indít az EMIH szeretetszolgálata

Weiss Manfrédról nevezte el nemrég indított népkonyháját a Cedek, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szeretetszolgálata. A tervek szerint egy éven belül kóser ételt is tudnak majd biztosítani.

A Cedek Szeretetszolgálat június 4-én megnyitotta első népkonyháját, ahová minden hétköznap 11-15 óra között egy tál meleg étellel várják a vendégeket – írja a zsido.com. A Weiss Manfrédról elnevezett projekt kiterjesztéseként a tervek szerint egy éven belül kóser ételt is fognak tudni biztosítani az arra rászorulóknak.

Weiss Manfréd Népkonyha (Fotó:facebook.com/cedek.szeretetszolgalat)

A Cedek azért választotta névadónak Weiss Manfrédot, mivel nagyvonalú karitatív munkája az 1900-as évek elején követendő példát mutat mindenki számára. Nevéhez több népkonyha üzemeltetésére is fűződik, ahol naponta több mint 2000 gyermek és felnőtt ebédelhetett.

Az új népkonyha az EMIH Baross utcai épületében kapott helyet. A mai ebéd pedig paprikás burgonya lesz virslivel.

(zsido.com)

Még több Kibic

A hulca avató szertartás, ahol egy fehér cipőfűzővel erősítik meg a köteléket a szervezettel

2025.05.19.11 óra ago
Mindenki jobban meg tudja ismerni társait és önmagát a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjaival.

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.5 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Sírköveket törtek össze és náci jelképeket festettek a síremlékekre egy aradi zsidó temetőben

2025.05.15.5 nap ago
A román rendőrség szerint a kiskorú elkövetők egyike tagja egy szélsőséges náci csoportosulásnak, amely működésére az aradi zsidó közösség aggodalommal tekint.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »