A zsidó emlékezetpolitika új felfogását tükrözi a Zsidó Kiválóságok Háza

A balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Házában egy interaktív kiállításon ismerkedhetünk meg a közelmúlt és a jelen fontos zsidó származású kutatóival, feltalálóival. A kiállításon Olti Ferenc, az intézmény megálmodója kalauzolt végig bennünket.

Idén márciusban nyitott meg Balatonfüreden a Zsidó Kiválóságok Háza, amely a régi zsinagógához kapcsolt épületben egy interaktív kiállításon mutatja be a zsidóság tudományos kultúráját. A kiállításon 132 világhírű kutató, feltaláló életével és munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók. Ezen kívül számos kulturális programot tartanak még itt. Így kerültünk mi is a helyszínre a múlt hét végén, amikor Rubin Eszter Bagel című könyvéből készült felolvasószínház bemutatójára érkeztünk.

A kiállításon Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza megálmodója kalauzolt végig minket. Olti elmesélte, hogy maga a projekt az önkormányzat segítségével jött létre, nagyjából 400 millió forintba került és mindennel együtt öt évig tartott az egész megvalósítása. Azért húzódott ennyi ideig, mert a létrehozáshoz szükséges összeg jelentős része a Norvég Alaptól érkezett, de mivel a kormány egy időben próbálta ellehetetleníteni az alap működését, ezért aztán két évig a balatonfüredi projekt sem haladhatott előre.

Az intézmény tehát némi kényszeredett csúszással, végül is idén március 20-án nyitott meg. Olti Ferenc a Kibicnek elárulta, hogy maga az épület a balatonfüredi önkormányzat tulajdonában van, és az üzemeltetésért is az önkormányzat a felelős. Szezonban hétfő kivételével minden nap látogatható.

A régi zsinagóga már önmagában is elég izgalmas, hiszen ez Balatonfüred legrégebbi épülete. Az elődje a 13. században épült, korábban volt már katolikus és református templom, és 1853-tól működött benne zsinagóga. Az épület jelenleg kulturális központként üzemel, ahol koncerteket, előadásokat, klubokat rendeznek. A melléépült háromszintes, modern építmény pedig magának a kiállításnak ad otthont.

A teljes egészében virtuális kiállítás az A zsidók és csúcstechnika – Einsteintől napjainkig címet viseli. A kiállítással – magyarázza Olti Ferenc – a zsidó emlékezetpolitikának egy újfajta felfogását szeretnék megvalósítani. Ennek a lényege, hogy nem lehajtott fejjel, hanem a létrehozott értékek bemutatásával kellene emlékezni.

A Zsidó Kiválóságok Háza kizárólag informatikai eszközök segítségével mutatja be a virtuális kiállítás anyagát. A látogatók egy kártyát kapnak, majd a bejáratnál elhelyezett érintőképernyős pultoknál kiválaszthatják, hogy magyarul, angolul vagy éppen héberül kívánják a kiállítást megtekinteni. Mivel azonban jelenleg 132 tudós és kutató életével és munkásságával lehet megismerkedni, ami elég hosszú időtöltés lenne, ezért a pulton a látogatók összeállíthatnak maguknak egy saját programot, és kiválaszthatják előzetesen, hogy melyik tudományágból kiknek az anyagát szeretnék megnézni.

A tudósokat nevük és tevékenységük alapján is ki lehet választani, egy digitális guide pedig egy rövid, előzetes ismertetőt is felolvas, hogy megkönnyítse az érdeklődők döntését. Majd miután összeállítottuk a programot, lépcsőn vagy akár liften felmehetünk a kiállítótérbe, ahol nagy érintőképernyőkön megtekinthetjük a korábban kiválogatott tudósok életrajzát és tudományos tevékenységét.

Ezen kívül öt érdekességet is megtudhatunk róluk, de még játszhatunk is, ha éppen ahhoz van kedvünk. Az egész kiállítás a lépcsőzésen kívül elég statikus, egy helyben állva letudhatjuk az egész portfóliót.

Kapcsolódó cikkek

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.4 nap ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.2 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Rendkívüli Sorstalanság-előadás a Magyar Nemzeti Galériában

2024.09.26.2 hét ago
A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Magyar Nemzeti Galéria közös holokauszt-kiállításához kapcsolódva adják elő a Katona József Színház művészei Kertész Imre regényének színpadi változatát.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »