Tovább élesedik a Heisler András Mazsihisz elnök és Frölich Róbert volt országos főrabbi közötti ellentét. Ezúttal a Népszava hasábjain szálltak vitába egymással.
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke Hátha… címmel közölt írást a Népszavában. Erre válaszolt Frölich Róbert nemrég lemondott országos főrabbi, aki szerint a belső ellentétek a Maszihiszt a szakadék szélére juttatják. Ellenben Heislerrel, aki úgy látja, a szervezetben jelenleg végbemenő folyamatok reménykeltőek a neológia jövője szempontjából.
Heisler szerint az elmúlt időszak nagyobb nyilvánosságot kapott vitái a Mazsihiszben valójában arról szóltak, hogy a neológia képes lesz-e fennmaradni, és ajánlani valamit a 21. századi zsidóság számára. A viták olyan vallási kérdésekről folytak mint a vegyesházasságok, a temetők, a befogadás, vagy a nők vallási szerepe. A Mazsihisz elnöke úgy véli, hogy ezek a viták, „a jövőképek közötti eltérések” vezethettek az ortodoxok kiválására a hitközségből, illetve Frölich Róbert országos főrabbi lemondásához. Heisler cikkében Frölichet a Mazsihisz vezetősége által preferált nyitás ellenfelének nevezi.
Frölich Róbert válaszában kifejtette, hogy ő nem a nyitás, hanem a Mazsihisz vezetősége „kézi vezérelt, az ötvenes évek hurráoptimizmusát idéző” kommunikációjának, és az abban rejlő csúsztatásoknak, kettős mércéknek az ellenfele. A volt országos főrabbi szerint ugyanis nem igaz, amit Heisler állít, hogy a Mazsihisz közgyűlése megszavazta volna a vallási nyitást, mert vallási kérdésekben az alapszabály szerint kizárólag a Rabbitestület hozhat döntést.
„Azért mondtam le, mert tovább nem kívántam asszisztálni a magyarországi neológiát bomlasztó vezetés módszereihez. Országos főrabbiként ugyanis feladatom a neológ hagyományok megtartása és megtartatása volt” – írja Frölich, aki úgy látja, mindebben Heisler nem volt partner. A Mazsihisz világi vezetése a főrabbi állítása szerint „módszeresen, mondvacsinált indokokra való hivatkozással” utasította el az általa készített neológ önidentifikáció alapdokumentumot.
A Népszavában lefolytatott vitában két külön kiemelt esemény is nagyobb terjedelmet kapott. Az egyik az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) új rektorának megválasztása, a másik pedig a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) legutóbbi közgyűlése, amelyen a küldöttek elutasítottak, hogy a BZSH megkezdje az önálló egyházzá váláshoz szükséges hivatalos lépéseket.
Heisler András úgy véli, hogy az OR-ZSE új rektorának megválasztása csak felgyorsította azokat az folyamatokat, amelyek a főrabbi lemondásához, az ortodoxok kiválásához, illetve a BZSH önállósodási törekvéseihez vezettek. Az intézmény történetében ugyanis először nem egy rabbit választott a Mazsihisz az OR-ZSE élére, hanem Vajda Károly személyében „egy kiváló, nemzetközileg is jegyzett zsidó tudóst”. A Mazsihisz elnöke szerint erre azért volt szükség, mert „nem lehet a fejlődést bénító hagyományokhoz ragaszkodni, korszerűbb szemlélettel egy korszerűbb oktatóbázisban látta a világi vezetés a jövőt”.
Frölich Róbert főrabbi viszont azt nehezményezi, hogy a rektorválasztás első fordulójáról egyáltalán nem esik szó, pedig mindkét fordulóban a kiírásnak nem mindenben megfelelő jelöltek álltak egymással szemben. Heisler azonban csak az első körben találta fontosnak jelezni az egyetemi tanács felé, hogy mindenben megfelelő jelöltet javasoljanak. Ráadásként a Mazsihisz vezetősége felülbírálta az egyetemi tanács döntését, és a másik jelöltet nevezte ki. A volt országos főrabbi arra is kitér, hogy a Rabbiképző szerinte nem tudományegyetem. „Egyházi egyetem, amelynek elsődleges funkciója éppen a vallási téren képzett, felkészült szakemberek folyamatos biztosítása lenne.”
A másik külön említett esemény, a BZSH közgyűlése volt, amely Heisler véleménye szerint „hosszú, demokratikus vitát követően titkos szavazással és meggyőző többséggel határozott arról, hogy a BZSH továbbra is a Mazsihisz részeként működik”. A Mazsihisz elnöke úgy látja, „a létező kihívásokra (zsinagógáink látogatottsága, a fiatalok megszólítása, vegyesházasságok aránya, stb.) szervezeti-strukturális választ keresni pótcselekvés, ráadásul a strukturális változtatás politikai kockázata óriási.”
Ezzel szemben Frölich szerint a meggyőző többség csak jogi értelemben igaz. A határozatot ugyan harmincan támogatták húsz szavazat ellenében, de „a 77 fős közgyűlés viszonylatában a harminc szavazat nem feltétlenül meggyőző többség, kevesebb, mint egyharmad”. A főrabbi azt is hozzáteszi, hogy nem igaz, amit Heisler állít a BZSH kiválási szándékáról, ugyanis „a BZSH közgyűlése napirend előtt egyhangúlag kinyilvánította, hogy tevékenységét a Mazsihisz keretei között kívánja folytatni. A szavazás pedig az önálló egyházi státusz visszaszerzésének lehetőségéről szólt. „A BZSH hitközség, vallási szervezet. Vallási szervezet pedig nem érhet el nagyobb magasságot, erkölcsi és jogi elismerést, mint hogy egyházzá nyilvánítják, főleg akkor, ha e státusza már megvolt.”
Az írások végét mindketten reménykedve zárják. Heisler András abban reménykedik, hogy „a helyzet újra aktuálissá teszi a neológia 150 éves álmát a kortárs folyamatokban résztvevő, tradícióihoz ragaszkodó, de ízig-vérig magyar zsidóságról”. Frölich Róbert főrabbi pedig abban bízik, hogy „a Mazsihiszben zajló folyamatok ellenére a neológia képes lesz fennmaradni, s mint az elmúlt 150 évben mindig, most is úgy alkalmazkodik a modern világhoz, hogy közben megőrzi arcát, hitét, saját hagyományait”.
