Felújítják az évtizedek óta romos szenci zsinagógát!

Hamarosan megkezdődnek a munkálatok a szenci zsinagógában. A kivitelezőt arra kötelezi a megyével kötött szerződés, hogy két éven belül elkészüljön a felújítással.

A sajtótájékoztatón Juraj Droba, a Pozsony megyei önkormányzat elnöke emlékeztetett: a második világháború után a zsinagóga már nem szolgálta eredeti funkcióját. 1953-tól az állam birtokában volt az épület, azóta senki nem újította fel, fokozatosan romlott az állaga. A kommunista érában a zsinagógát raktárként használták. A mostani felújításnak köszönhetően egy információs pavilon is készül, valamint közösségi-kulturális teret is kialakítanak, s Droba azt is kiemelte: a zsinagóga a felújítás után a zsidó hitközséget is szolgálja majd.

Romos állapotok

Karol Kvál, Szenc polgármestere is örömét fejezte ki, hogy az évtizedek óta romos állapotban lévő zsinagóga végre megújul, és valódi szépségében várja majd a látogatókat. Köszönetet mondott a megyei önkormányzatnak, kiemelten Németh Gabriella, volt megyei alelnöknek, aki éveken át küzdött azért, hogy végre megújulhasson a történelmi épület.
Pavol Líška a befektetési szolgáltatások, vagyonkezelési és közbeszerzési hivatal vezetője elmondta: 1,6 millió euróból újítják fel a zsinagógát, a közbeszerzési pályázat kiírása szerint 24 hónapon belül el kell készülnie az épületnek, s a külső és a belső terek egyaránt megújulnak.

Zuzana Šajgalíková, az idegenforgalmi és kulturális osztály vezetője kitért arra is, hogy a műemlékvédelmi hivatal ajánlásai alapján fog megújulni a zsinagóga, építészeti szempontból megőrzik majd azokat a stílusjegyeket, amelyek meghatározták az épület egyediségét.

Šajgalíková elmondta, a rekonstrukció után a zsinagógának három funkciója lesz, bemutatja a pozsonyi régió zsidó hitközségének történetét, ennek érdekében az épület mögötti udvart és az ott található szakrális emlékeket is felújítják. Mindezek mellett törekednek egy modern kulturális központ kialakítására, amelynek köszönhetően kiállításokat és koncerteket is szervezhetnek a zsinagóga falai között, valamint nevelési és oktatási célokat is szolgál majd az új kulturális központ.

A zsidó hitközség központi szervezetének képviseletében Maroš Borský vett részt a sajtótájékoztatón, aki örömét fejezte ki, hogy Szlovákia-szerte számos zsinagóga megújul és a Bártfa után végre Szencen is hozzáfognak a munkálatokhoz. Borský szerint az is fontos, hogy milyen értékeket közvetítenek majd az új kulturális központban. Örömét fejezte ki, hogy a sajtótájékoztatón, valamint a felújítás kezdetén részt vesz Michail Borisovič Kapustin rabbi és Martin Kramar, a püspöki konferencia szóvivője is. A sajtótájékoztató végén mindketten imát mondtak, majd a résztvevők két kalapáccsal szimbolikusan megkopogtatták az egyik oszlopot, jelezve, hogy elkezdődhetnek a munkálatok.

Karol Kvál polgármester és Juraj Droba

 

Még több Kibic

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.2 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.1 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Új weblap indult André Kertész állandó kiállításához

2025.07.03.1 hét ago
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a világhírű fotóművész 131. születésnapja alkalmából indította el az új weboldalt, amely kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők elmélyülését André Kertész életmű-kiállításában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »