Harry herceg és Meghan Markle királyi esküvőjének zsidó ízei

Minden, amit tudnod kell a királyi pár egybekelésének zsidó vonatkozásairól.

Hétvégén, nagyszabású ünnepség közepette összeházasodott Harry herceg és Meghan Markle.

  • A királyi család esküvőit általában hétköznapra szokás szervezni, de a pár megtörte ezt a hagyományt, és a nagy napot Shabbatra tűzte ki. Mivel azonban a ceremónia nem polgári esküvő volt, a főrabbit nem hívták meg az eseményre.
  • Meghan Markle zsidó barátnője, Misha Nonoo volt a sadchen, azaz a házasságközvetítő. Ugyanis ő mutatta be a párt egymásnak 2016-ban.

Nonoo Bahrein-ben született, édesapja iraki, édesanyja angol. Londonban és Párizsban nőtt fel, és ma divattervezőként dolgozik New Yorkban, és olyan sztároknak tervez ruhákat, mint Emma Watson és Cate Blanchett. A neve szerepelt a Forbes magazin exkluzív ’30 kiemelkedő 30 év alatti’ listáján. A nagynénje Houda Ezra Ebrahim Nonoo, Bahrein első amerikai nagykövete volt, és az első olyan zsidó nagykövet, aki arab országot képvisel.

Misha Nonoo

  • Ms. Markle a mostani házasság előtt egy zsidó producernek, Trevor Engelsonnak volt a felesége.

A pár 2010-ben házasodott össze, majd 2013-ban szakított, mert úgy érezték, nem illenek egymáshoz. Engelsonnak és Markle-nak hagyományos zsidó esküvője volt Jamaikán, még széktáncoltatást is tartottak.

  • Egy 2013-as interjú szerint Meghan életében először egy zsidó fiúval, Joshua Silverseinnel csókolózott. A most 37 éves férfinek zsidó édesapja és afro-amerikai édesanyja van, és jelenleg színészként és humoristaként dolgozik Los Angelesben.
  • Nagy-Britannia számos zsinagógájában mondtak kiddust az esküvő tiszteletére.
  • Az East Enden működő H Forman and Son lazac füstölőház online részlege „Harry filét” kreált az alkalom tiszteletére. Egy kis gyömbér és wasabi kap helyet a királyi filén.
  • Az izraeli szénsavas italokat gyártó SodaStream esküvői kalapokra emlékeztető üvegeket dobott piacra a királyi pár tiszteletére

Zsidó hercegnője lesz az angol királyi háznak?

Még több Kibic

A Lefkovicsék gyászolnak is díjat kapott a 44. Magyar Filmszemlén

2025.02.10.1 nap ago
13 év után a Corvin mozi adott otthont az eseménynek.

Mától a hazai mozikban a zsidó kisfiút rejtegető magyar varrónő története

2025.02.06.6 nap ago
A Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepke című film a szlovák történelem több traumatikus epizódját is feltárja, amelyeket a társadalom még mindig nem dolgozott fel megnyugtatóan.

Jubileumi vetítéssel ünnepelték A napfény íze című film bemutatásának 25. évfordulóját

2025.02.05.7 nap ago
A Torontóban rendezett vetítés teljes bevételét a Torontói Holokauszt Múzeum és a Stand With Us szervezet tevékenységének támogatására ajánlották fel.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »