Hogyan mentette meg Sztálin Izraelt?

Sztálin 70 évvel ezelőtt még jó befektetésnek találta egy zsidó állam létrejöttét, nem sokkal később azonban már Izrael ellen fordult, és inkább az arabokat kezdte el támogatni.

Sztálint többnyire antiszemitaként, a cionizmus és Izrael esküdt ellenségeként szokás emlegetni, az viszont kevésbé ismert, hogy amennyiben 1948-ban nem áll a zsidó állam mellé, akkor az nem biztos, hogy akkor és abban a formában létrejött volna. Minthogy az sem valószínű, hogy a Szovjetunió támogatása nélkül Izrael átvészelte volna első háborúját – olvasható a BBC History cikkében, amely rövidített változata a 24.hu-n jelent meg.

A Kommunista Internacionálé ugyan nem támogatta a cionizmust, és egy-két rövid időszakot leszámítva a Szovjetunió sem engedélyezte a területén élő zsidóknak, hogy kivándoroljanak Izrael földjére. Sztálint leginkább politikai megfontolások vezérelték a zsidókkal kapcsolatos viszonyában, legalábbis addig, amíg az elhatalmasodó paranoiája minden más szempontot felül nem írt.

Mielőtt 1948 májusában lejárt volna a Palesztina igazgatására kapott brit mandátum, az ENSZ egy bizottságot hozott létre, hogy az a terület további sorsát megvitassa. Míg a cionisták egy önálló zsidó államért lobbiztak, addig azt nem csak a területet addig felügyelő Nagy-Britannia, de kezdetben még az Egyesült Államok sem támogatta. Vagyis az a két hatalom, amely a II. világháborús szövetség felbomlását követően Sztálin nagy ellenségévé vált.

Ez is közbejátszhatott, amikor Andrej Gromikó, a Szovjetunió akkori ENSZ-nagykövete felvázolta a Sztálin által is jóvá hagyott tervet Palesztina egy zsidó és egy arab állammá történő felosztásáról. „A probléma lényege az, hogy a Palesztinában élő több százezer zsidónak, valamint arabnak joga van az önrendelkezésre…, joguk van ahhoz, hogy a béke és a függetlenség körülményei között éljenek a saját államukban…” – mondta Gromikó egyik felszólalásában.

Ezen elképzelés alapján terjesztették elő az ENSZ-szavazást a terület felosztásáról 1947 november 29-én. Ahhoz a tagállamok kétharmada kellett volna, hogy megszavazzák a felosztási tervet, de a Szovjetunión kívül csak az akkor még külön tagországként jelen lévő Ukrajna és Fehéroroszország, illetve Csehszlovákia és Lengyelország igenszavazata volt biztos. Sztálinék komoly háttérmunkájának köszönhetően végül meglettek a szükséges igen szavazatok, bár ehhez az is kellett, hogy az USA végül is felosztási terv mellé álljon.

A BBC cikke szerint Sztálinnak két célja is volt Izrael megalapításával: az egyik, hogy kiszorítsa a meggyengült Angolokat a Közel-Keletről, a másik pedig, hogy egy szovjet politikai vagy esetleg katonai bázist hozzon létre a Földközi-tenger térségében. Ehhez pedig a Kelet-Európából érkező baloldali vezetőkkel és kommunista kibucokkal rendelkező zsidó állam tökéletes választásnak tűnt. Hogy mennyire, arra jó példa, hogy a baloldali kibucokat is magába tömörítő izraeli munkáspárt, a Mapam központi lapjában Sztálin halálakor több cikkben és külön gyászjelentésben is szeretettel emlékeztek meg a szovjet vezetőről. A baloldali Sztálin-kultusz Izraelben egészen 1956-ig tartott, amikor is Hruscsov napvilágra hozta a Sztálin által elkövetett bűntetteket.

1948-ban azonban még teljesen más volt a helyzet, Ben-Gurion alig kiáltotta ki Izrael függetlenségét, az arab országok máris támadásba lendültek a fiatal zsidó állam ellen. Izraelnek azonban sem elég fegyvere nem volt, hogy megvédje magát, sem pedig elég hozzáértő katonai vezetője. Ám Sztálin még ekkor is Izrael segítségére sietett, és bár a Vörös Hadseregben szolgáló zsidó katonákat nem engedte el, a II. világháborúban a szovjetek mellett harcoló, tapasztalt lengyel zsidó katonák az izraeli hadsereg megsegítésére siethettek. Rajtuk kívül már korábban is voltak szovjet tisztek, akik a zsidókat segítették az arabokkal és a britekkel szemben.

Kelet-Németországból és Csehszlovákiából pedig fegyverek érkeztek nagy számban Izraelbe, sokat közülük egyébként amerikai szidók adományaiból vásároltak meg. Mindezek nélkül nehezen győzhetett volna Izrael a függetlenségi háborújában, mint ahogy Golda Meir későbbi izraeli miniszterelnök nyilatkozta: „Ha a Szovjetunió nem támogatott volna bennünket fegyverekkel, katonailag, Izrael nem tudta volna túlélni az első háborút”.

A háborút követően viszont hamar kiderült, hogy nem fog összejönni Sztálin terve egy esetleges szovjet érdekszférába tartozó Izraelről. Az ország vezetői ugyanis hiába voltak baloldaliak, elkötelezettek maradtak a demokratikus értékek mellett, és részben az amerikai zsidó lobbi hatására is, közeledni kezdtek a kapitalista Egyesült Államok felé.

Sztálin ezután a Szovjetunióban élő zsidók ellen fordult, bezáratták a zsidó szervezeteket, a vezetőket a Gulágra küldték vagy meggyilkolták őket, és a szovjet állami és pártszervek zsidótlanítása is megkezdődött. Ezzel egyidejűleg megindultak a szovjet fegyverszállítmányok az Izraellel ellenséges arab országok felé.

(24.hu)