A zsidó civil szervezetek érdekképviseletét fogja segíteni a Kibic Szövetség

A Kibic Szövetség tegnapi közgyűlésén új elnökséget választott, amely programja alapján egy új irányba vinné a civil zsidó szervezeteket magába foglaló szövetséget. Ezzel együtt hamarosan a Kibic Magazin is megújul.

Szerdán közgyűlést tartott a Kibic Szövetség, amelyen a tagszervezetek képviselői új elnökséget választottak és megszavazták három új szervezet felvételét. Elfogadták továbbá a szövetség pénzügyi beszámolóját, módosították az új törvényi rendeletnek megfelelően az alapszabályt, valamint három személyt a felügyelőbizottság tagjává választották. 

Az előző elnökség mandátuma lejárt, így tisztújításra volt szüksége a szervezetnek, a két eddigi alelnök, Kirschner Péter (Mazsike) és Jusztin Ádám (Maccabi VAC) lemondott, így Borgula András (Gólem Színház) elnök, két új alelnök-jelölttel nyújtott be pályázatot az elnökségért. Mivel a megjelölt határidőig csak ez az egy pályázat érkezett, így aztán a közgyűlés ennek az elfogadásáról döntött.

Az elnökség ezentúl Borgula András régi-új elnök mellett Böröcz László (2B Galéria) és Komáromi Ádám (Szim Salom) alelnökökből áll majd. A pályázatuk alapján azonban nem csak a személyi cserék hoznak újdonságot a szövetség működésébe. Az újonnan megválasztott elnökség sokkal aktívabban szeretne működni, az alelnökök is több munkaórát kívánnak szánni a Kibicre. Erre pedig azért lesz szükség, mert míg eddig a Kibic portál volt az egyetlen összekötő kapocs a tagszervezetek között, addig mostantól a szövetség a zsidó civil szervezetek érdekképviseletében is segítséget szeretne nyújtani.

Hogy minél hatékonyabban tudja képviselni a Kibic a zsidó civilek érdekeit, az elnökség nagyobb arányban vonná be a tagszervezeteket is a szövetség munkájába. Ahhoz, hogy ezt elősegítsék, a tagszervezetekkel való kommunikáció javítását ígérték a frissen megválasztott elnökség tagjai.

A közgyűlésen megjelent Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, aki röviden elmondta, hogy üdvözli a Kibic Szövetség céljait, és kiemelte, hogy a Mazsihisz az utóbbi időszakban egyre szorosabban próbál együttműködni a különféle zsidó civil szervezetekkel.

Az elnökséggel együtt a Kibic Magazin is megújulóban van. A portálhoz új projektvezető érkezett Seres Attila személyében, aki új funkciókat szán az oldalnak. Az eddig megszokott hírek, interjúk, riportok mellett nagyobb teret kapnának a vélemények, illetve a szervezeteknek is lenne lehetőségük a saját közleményeiket a Kibicen megjelentetni. A események automatizált formában kerülnek fel az oldalra, így nagyobb és színesebb programválaszték várja az olvasókat. A cél az, hogy a portál egy megkerülhetetlen tényezővé váljon a zsidó közösség életében.

A Kibic Szövetég egyik legnagyobb problémája az anyagi források hiánya, mint az a tavalyi év pénzügyi beszámolójából is kiderült. Az elmúlt évben a bevételek nagyjából 90 százaléka a JDC-től érkezett. A jövőre nézve a szövetég megpróbál újabb forrásokat felkutatni. Annak érdekében ugyanis, hogy megőrizze függetlenségét, a Kibicnek önfenntartóvá kellene válnia. A pénzügyi több lábon állás egyik eszköze egy tervezett adománybolt lenne, amely a szövetség keretein belül működne majd.

A közgyűlés résztvevői három új szervezet felvételét is megszavazták. Így a Kibic Szövetség tagja lett a Hillel Hungary zsidó diákszervezet, a 2B Galéria és a Dor Hadash konzervatív zsidó közösség. A szövetség felügyelőbizottságának három tagja pedig Kenesei Marcell (Centropa), Dés Júlia (Haver) és Czingel Szilvia (Centropa) lett.

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.5 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.7 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.1 hét ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »