10 izraeli tinédzser veszett oda egy hirtelen jött áradásban

Izraeli fiatalok egy csoportját a figyelmeztetés ellenére egy Holt-tenger közelében található folyómederbe vitték kirándulni. Egy hirtelen jött áradás azonban elsodorta a tinédzsereket, akik közül tízen az életüket vesztették.

25 izraeli fiatal indult el csütörtökön kirándulni a Holt-tenger közelében lévő Nachal Cafit nevű patak kiszáradt folyómedrében. A 17 és 18 éves fiatalok egy szeptemberben induló katonai előkészítő képzésen vettek volna részt, és a kirándulást már ennek a képzésnek a keretében szervezték csapatépítés céljából.

Az áradásban elsodort fiatalok keresése a Holt-tenger közelében

Az izraeli természetvédelmi szövetség ugyan kiadott előzőleg figyelmeztetést, hogy ne menjenek kirándulók a Júdeai-sivatag déli részére, ahol a Nachal Cafit is található, mivel az erős esőzések következtében áradásokra lehet számítani.

Az oktatási minisztérium szintén figyelmeztette az iskolákat erre. A csoport ennek ellenére elindult a túrára, bár az egyik lány, aki később életét vesztette a balesetben, figyelmeztette a többieket, hogy életveszélyes ilyen időjárási körülmények között azon a vidéken kirándulni.

A csoportot el is sodorta egy hirtelen jött áradás, 15 főt nagyjából sértetlenül sikerült kimenteni, de tízen, kilenc lány és egy fiú odaveszett az áradásban. A rendőrség közleménye szerint a kirándulók három csoportban haladtak a folyómederben, a meder szélein tartózkodóknak sikerült elmenekülniük, akik viszont a meder közepén tartózkodtak, azokat elsodorta az áradás.

(JTA, Haaretz)

Kapcsolódó cikkek

Szolidaritási virágültetés, flashmob és beszélgetések az október 7-i támadás egyéves évfordulóján

2024.10.02.2 hét ago
Az egy évvel ezelőtti véres terrortámadásra és a Gázában azóta is fogvatartott túszokra több eseménnyel emlékezik a hazai zsidó közösség.

Kispesten fogja játszani hazai meccseit az izraeli válogatott

2024.07.05.3 hónap ago
Szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzését a Bozsik Arénában játssza az izraeli labdarúgó-válogatott.

Ismét letépték az izraeli zászlót a Dob utcai kóser étterem homlokzatáról

2024.06.25.4 hónap ago
Ezúttal a biztonsági kamera rögzítette az esetet.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »