A Tett és Védelem titkára kapta idén a Scheiber Sándor-díjat

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára kapta meg 2018-ban a a Scheiber Sándor-díjat, amelyet a zsidó közösség érdekében és az antiszemitizmus elleni küzdelem terén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként adott át az EMMI államtitkára.

A kormany.hu beszámolója szerint a díjátadón Soltész Miklós az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára megköszönte a díjazott munkáját, melyet a hazai zsidó közösségért és ezen keresztül a magyar társadalomért tesz.

Szalai Kálmán (Fotó: facebook.com/TEVAlapitvany)

Oberlander Báruch rabbi, a Scheiber Sándor-díj bírálóbizottsága tagja pedig Szalai Kálmán kiterjedt oktatói,oktatásszervezői tevékenységét méltatta, és kiemelte, hogy a díjazott számos érzékenyítő és ismeretterjesztő előadást és tréninget tart középiskolákban és egyetemeken, valamint tévészereplések, nyilvános beszélgetések és vitaműsorok fémjelzik tevékenységét.

A díj átadását követően Szalai Kálmán elmondta, hogy az elmúlt években megvalósult, ami korábban elképzelhetetlen lett volna: a kormányzat kikérte és figyelembe is vette a hazai zsidó közösségek véleményét, javaslatait az új Alaptörvény, illetve az új Büntető Törvénykönyv közösségek védelmét célzó részeinek megalkotásánál.

A díjazott szerint a magyar zsidó közösség tagjai egyszerre büszkék kultúrájukra, történelmükre, vallásukra és egyszerre magyar hazafiak, a nemzet építő tagjai, akik szeretnének emelt fővel hazájukban élni.

A holokauszt mindennapos tagadásának és kétségbevonásának évtizedes gyakorlatát mára sikerült szinte teljesen eltüntetni a közbeszédből, ehhez persze partnerek is kellettek – fogalmazott a díjazott, hozzátéve, hogy Magyarország nem csak hangzatos szavakkal, de tettekkel is kiáll a zsidó közösség védelméért.

A Scheiber Sándor főrabbi elmékére 1995-ben alapított díjat azoknak a magyar állampolgároknak, illetve határon túl élő magyaroknak adható, akik kiemelkedőt alkottak a hebraisztika, a judaisztika, a zsidó vallás-, művelődéstörténet és az oktatás, valamint a zsidók és nem zsidók közötti párbeszéd és tolerancia előmozdításának területén.

(kormany.hu)

Még több Kibic

A kisebbségi közösségek közös gondolkodása alapjaiban változtathatja meg a jövőnket

2026.04.01. 2 hét ago
A Bálint Ház mindenkit szeretettel vár a Kisebbségek Egymásért konferenciára, egy kétnapos eseményre, ahol a roma, a zsidó és az LMBTQ közösségek tapasztalatai, kihívásai és lehetséges együttműködései kerülnek fókuszba. A konferencia keretében holokauszt-megemlékezést tartanak a Cipők a Duna-parton emlékműnél.

Balla Margit, Gündert Anna és Flór Péter kapták meg idén a Kézdy György-díjat

2026.03.02. 1 hónap ago
Az Élet Menete Alapítvány Kézdy György öröksége előtt tisztelegve adta át az idei elismeréseket.

A személyes kapcsolódás erejével bontják le az emberek közötti távolságot

2026.02.24. 2 hónap ago
Nyitott tematikus Élő Könyvtár a Puskin mozi kávézójában, ahol kisebbségi csoportba tartozó emberekkel lehet beszélgetni az Élő Könyvtár az Emberi Jogokért és a Bálint Ház szervezésében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »