Jelentősen emelkedett az antiszemita incidensek száma az Egyesült Államokban

Az antiszemita incidensek száma 57 százalékkal emelkedett az Egyesült Államokban 2017-ben – derült ki az antiszemitizmus ellen küzdő Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League – ADL) jelentéséből. Donald Trump amerikai elnököt is heves kritikák érték.

Az egyik legbefolyásosabb amerikai zsidó szervezet csaknem négy évtizede, 1979 óta készíti jelentéseit, és 1994 óta a tavaly regisztrált a legmagasabb szám. A New York-i központú szervezet tavaly 1986 antiszemita esetről szerzett tudomást, a 2016-ban jegyzett 1267 után. Ezen belül 952 incidens vandalizmus volt, ennek aránya 86 százalékkal növekedett 2016-hoz képest. További 1015 eset zaklatás volt, közülük 163 zsidó intézmények elleni bombafenyegetés.

Megrongált zsidó temető St. Louis-ban 2017 februárjában

Jonathan Greenblatt, az ADL vezérigazgatója szerint ezt az „aggasztó” növekedést a szélsőjobboldaliak felbátorodása és az ország megosztó kommunikációja táplálja. „A kevesebb udvariasság nagyobb intoleranciához vezetett” – mondta. Greenblatt elismerte azt is: az, hogy fokozott figyelmet fordítanak a problémára, megnövelte az antiszemita ügyek bejelentésének számát.

Az iskolákban és felsőoktatási intézményekben lezajlott antiszemita incidensek száma egymás után a második évben duplázódott meg, tavaly 457 ilyen esetet jelentettek nem zsidó iskolákban – áll a jelentésben.

A korábbinál többször jegyezték fel azt is, hogy szélsőségesek rasszista vagy antiszemita röpiratokat terjesztettek főiskolai kampuszokon. Todd Gutnick, az ADL szóvivője elmondta, csak azokat az incidenseket regisztrálják, melyeknél a szórólapok kimondottan antiszemita üzenetet tartalmaznak. Az elmúlt évben 19 tettleges támadást követtek el, 47 százalékkal több, mint 2016-ban.

Az ADL arra sürgeti az amerikai kongresszust, hogy fogadja el a törvénytervezetet, amely kiterjesztené a szövetségi védelmet a vallási intézményeket érő bombafenyegetések esetére. A tervezetet decemberben fogadta el a képviselőház, jelenleg a szenátus előtt van.

Greenblatt felszólított „minden közszereplőt”, hogy emeljen szót az antiszemitizmus ellen, „legyen akár az Egyesült Államok elnöke vagy a helyi szülő-tanár szövetség vezetője”.

Heves kritikák érték Donald Trump amerikai elnököt, mert egy rasszista megnyilvánulás kapcsán azt mondta, „mindkét oldal hibás”. Az elnök azt követően jelentette ezt ki, hogy tavaly augusztusban a virginiai Charlottesville-ben egy fajvédő gyűlés kiváltotta összecsapások során egy férfi autójával tüntetők tömegébe hajtott, és halálra gázolta a 32 éves Heather Heyert.

„Nem kérdés, hogy szívesen vennénk, ha az elnök olyan következetesen és tisztán szót emelne az antiszemitizmus ellen, mint ahogyan azt más ügyekben teszi” – fogalmazott Greenblatt.

Az ADL a hírtudósításokból és az áldozatok, bűnüldözők és közösségi vezetők által közölt információk alapján gyűjti össze adatait.

Egy, a holokauszt idején elpusztított közösség Tóráját is kimenekítették a zsinagógát fenyegető neonácik elől

Még több Kibic

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Bruck Edith is szerepel a megrongált, holokauszt-túlélőkre emlékező milánói graffitin

2025.02.04.1 hónap ago
Izraeli zászlót, sárga csillagot kapartak le ismeretlenek az Auschwitz felszabadításának 80. évfordulója alkalmából készült alkotásról.

Schmidt Mária fideszes képviselőkkel avatta fel Csurka István szobrát Lakitelken

2024.12.08.3 hónap ago
Hiába a Mazsihisz álláspontja, miszerint az antiszemita Csurkát nem kellene a nemzeti kánonba emelni.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »