Már májusban Jeruzsálembe költözhet az amerikai nagykövetség

Izrael állam kikiáltásának hetvenedik évfordulójára való tekintettel Washington már az idén májusban végrehajtja a követség átköltöztetését Tel-Avivból, miután tavaly december 6-án Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának.

A Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő szerint pénteken értesítik az amerikai kongresszust az eredetileg 2019-re ígért költöztetés időpontjának előrehozásáról.

Donald Trump amerikai elnök elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Izrael a zsidó naptár szerint Ijár hónap ötödik napján, április tizenkilencedikén estétől másnap estig ünnepli a függetlenségi napot, az ország 1948. május tizennegyedikén kikiáltott függetlenségének évfordulóját.

Az új határidő jelentős változást jelent, mert korábban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy csak évek múlva hajtják végre a külképviselet áthelyezését, majd Mike Pence elnökhelyettes a múlt hónapban 2019 végére ígérte a költöztetést.

Az új követség Jeruzsálem Arnona negyedében eleinte csak néhány konzuli feladatokat ellátó irodából és David Friedman nagykövet rezidenciájából fog állni, és csak néhány fős személyzet dolgozik majd benne.

„Nincs ennél nagyobb ajándék! Ez a legigazságosabb és leghelyesebb lépés. Köszönet a barátnak!” – írta Twitter üzenetében a döntést elsőként köszöntő Jiszrael Kac közlekedési miniszter.

Mondjuk nem mindenkinek ennyire sürgős:

Az amerikai zsidók többsége nem szeretné azonnal a nagykövetséget Jeruzsálembe költöztetni

Még több Kibic

Karácsony Gergely: Nincsenek szavaink erre a barbárságra

2025.02.27.7 nap ago
Szerdán este a Lánchíd az emlékezés narancssárga fényébe borult, utalva a Gázában meggyilkolt Kfir és Ariel Bibasz vörös hajára. A Jeruzsálem parkban eközben zsidó szervezetek csendes gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.

Évnyitó rendezvény és jótékonysági vásár az árván maradt izraeli gyerekek részére

2025.01.10.2 hónap ago
A Keren Hayesod Hungaria Alapítvány eseményén az előadásokon túl az október 7-i terrortámadás és az azt követő háború miatt árván maradt izraeli gyerekek részére az adományként kapott alkotásokból rendeznek jótékonysági vásárt.

Amerika választ, Izrael megérzi? – Szakértői elemzés az amerikai választások után

2024.11.17.4 hónap ago
A Merkaz eseményének célja, hogy átfogó képet adjon a választási eredmény lehetséges következményeiről, és segítsen megérteni, milyen kihívások és lehetőségek várnak Izraelre az új amerikai vezetés alatt.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »