Gurlitt kollekciójának nagy része zsidó gyűjtőktől származott, akiket arra kényszerítettek, hogy a holokauszt előtt fillérekért eladják műkincseiket.
Egy harmincas évek végén a nácik által elkobzott festményt adtak vissza a jogos tulajdonos örököseinek – közölte hétfőn a német Szövetségi Közigazgatási Hivatal szóvivője.
Jacob Philipp Hackert 18. századi német tájképfestő Italian City with Waterfall (Olasz város vízeséssel) című festményét az egykori tulajdonos örökösei személyesen választották ki egy berlini raktárházból.
A kép Franz Rappolt hamburgi üzletemberé volt, akit a nácik 1939-ben rákényszerítettek, hogy adja el a befolyásos műkereskedőnek, Hildebrand Gurlittnak. Tőle a tájképet ábrázoló festmény egy másik műkereskedőhöz került, majd német birodalmi tulajdonná vált.
Rappolt 1943-ban egy koncentrációs táborban hunyt el a nácik által megszállt Csehországban.
Gurlitt kollekciójának nagy része zsidó gyűjtőktől származott, akiket arra kényszerítettek, hogy a holokauszt előtt fillérekért eladják műkincseiket. 2013-ban Gurlitt egyik fiánál, Cornelius Gurlittnál Münchenben tartott házkutatás során a hatóságok mintegy 1400 festményt és más műkincset foglaltak le.