Szobrot kap Máramarosszigeten Elie Wiesel Nobel-békedíjas író – jelentette be kedden Horia Scubli, a város polgármestere. Elie Wiesel volt az egyik legismertebb auschwitzi túlélő, és ő használta először a holokauszt kifejezést a mai értelmében. 1986-ban Nobel-békedíjat kapott, 2016-ban halt meg.
A mellszobrot, amelyet Ioan Ladea szobrászművész alkotott meg, az Elie Wiesel emlékház udvarán helyezik el májusban, a az író felesége, Marion Wiesel és fia jelenlétében. A szoborállítást az Egyesült Államokban élő, ugyancsak máramarosi Anton Fischman támogatja.
A Nobel-díjas író Eliezer Wiesel néven született 1928. szeptember 30-án a romániai Máramarosszigeten. A Magyarországhoz csatolt településről 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták.
Tizenöt évesen megjárta a monowitzi és a buchenwaldi koncentrációs táborokat. Édesanyjától és húgától elválasztották, őket valószínűleg a táborba érkezésük után megölték. A munkatárborban együtt dolgozott apjával, aki 1945 januárjában az éhezés, a kimerültség és a vérhas miatt halt meg.
A háború befejezése után tíz évig nem volt hajlandó sem beszélni, sem írni az általa átéltekről, az ötvenes évek végétől azonban egész további életét a holokausztra való emlékezésnek szentelte.
Több tucat könyvben, esszében, novellában és drámában írta meg a koncentrációs táborok borzalmait. Legismertebb műve az 1958-ban francia nyelven megjelent, önéletrajzi ihletésű Az éjszaka, amelyben saját auschwitzi fiatalkori élményeit írta meg.