Izraeli lett három tehetséges magyar síelő

A három testvér a magyar síszövetség kavarásai miatt döntött úgy, hogy a jövőben inkább izraeli színekben versenyeznek tovább. Az idei téli olimpián ugyan még nem indulhatnak, de négy év múlva már Izraelt képviselhetik a játékokon.

A lillehammeri ifjúsági téli olimpián hetedik Szőllős Barnabás, bátyja Benjámin és húguk Noa izraeli színekben versenyeznek tovább – írja a 24.hu. A portál cikke szerint a Szőllős család mindhárom gyermeke síel, a 14 éves Szőllős Noa és 21 éves Szőllős Benjámin is Ausztriában tanul(t), és edz. A versenyzés elősegítésére a család megalapította a Nivelco SE-t és sokáig önerőből finanszírozta gyermekeik álmát.

Szőllős Benjámin, Noa és Barnabás (Fotó: Szőllős Péter)

Aztán Miklós Edit 2014-es olimpiai sikerét követően a Magyar Síszövetség költségvetése hirtelen a százszorosára emelkedett, Szőllősék pedig úgy gondolták rákérdeznek, hogy a szövetség mégis miként kívánja elosztani ezt a pénzt. Mint később kiderült, nem kellett volna kíváncsiskodni, az amúgy elég kaotikusan működő síszövetség ugyanis nem vette jó néven, hogy az érintettek is bele akarnak szólni a pénzügyeikbe.

A Szőllős-gyerekeket a 2016-os magyar bajnokság nem megfelelő orvosi igazolása miatt gyorsan két évre el is tiltották a versenyzéstől, holott – írja a 24.hu – a két fiú reménykeltő pontszámmal és előkelő helyen állt a FIS-ranglistán, így joggal bíztak abban, egyikük részt vehet a 2018-as pjongcsangi téli olimpián.

Szőllősék úgy érezték, bosszút állt rajtuk a szövetség és ellehetetlenítették őket, így gondoltak egy merészet, megkeresték az izraeli szövetséget, amely tárt karokkal fogadta a gyerekeket. Mivel azonban az országváltás csak nemrég történt meg, hiába lennének a pontszámaik alapján jogosultak, a phjongcsangi téli olimpián mégsem indulhatnak, hiszen az állampolgárság megszerzése előtt legalább három évig az adott nemzet színeiben kell versenyezni.

A szülők és a gyerekek ettől még abban reménykednek, 2022-ben legkésőbb beteljesül az álom és olimpiai résztvevők lehetnek.

(24.hu)

Még több Kibic

Évnyitó rendezvény és jótékonysági vásár az árván maradt izraeli gyerekek részére

2025.01.10.1 hónap ago
A Keren Hayesod Hungaria Alapítvány eseményén az előadásokon túl az október 7-i terrortámadás és az azt követő háború miatt árván maradt izraeli gyerekek részére az adományként kapott alkotásokból rendeznek jótékonysági vásárt.

Végső nyugalomra helyezték Keleti Ágnest a Kozma utcai izraelita temetőben

2025.01.09.1 hónap ago
Az ötszörös olimpiai bajnok tornászlegenda ezen a napon töltötte volna be 104. életévét.

Meghalt Keleti Ágnes

2025.01.02.1 hónap ago
Csütörtök hajnalban, 103 éves korában elhunyt Keleti Ágnes holokauszt-túlélő, ötszörös olimpiai bajnok tornász, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, az izraeli tornasport egyik megteremtője.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »