Gal Gadot volt 2017 legnagyobb zsidó szenzációja

2017 egyértelműen az izraeli Gal Gadot éve volt. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Wonder Woman című filmmel berobbant színésznő volt a hatodik legkeresettebb személy a világon a Google adatai szerint.

Gal Gadot izraeli színésznő nevére gugliztak rá a hatodik legtöbbször az egész világon a Google adatai alapján. A színészek között pedig a harmadik legkeresettebb név lett az övé, és csak a zaklatási botrányba keveredett Kevin Spacey és Meghan Markle, Harry herceg menyasszonya előzte meg ebben a kategóriában. Így elmondható, hogy Gal Gadot volt 2017-ben a legnépszerűbb izraeli személyiség világszerte.

Gal Gadot

Mindez persze nem véletlen, az izraeli színésznő idén két filmben is szerepelt, és mindkettő a Google tíz legkeresettebb filmjei között szerepel. Az Igazság Ligája az ötödik, a nagy ismertséget hozó Wonder Woman pedig a második lett ezen a listán. Gal Gadot ezen kívül még rengeteg, főleg amerikai tévéműsorban is látható volt, az egyik legemlékezetesebb szereplése a Staurday Night Live egyik októberi műsorában volt, amelyet először Izraelben is élőben sugároztak, ezért Gadot héberül is szólt pár mondatot a „hazai” nézőkhöz.

http://www.youtube.com/watch?v=I7TSzpDetTY

Ami még érdekes, hogy Gal Gadot nevére nem Izraelben vagy az Egyesült Államokban kerestek rá a legtöbben, hanem a Fülöp-szigeteken, ahol a második legkeresettebb személy volt idén. Az izraeli színésznő ráadásul két másik távol-keleti országban is igen népszerű volt, ugyanis Szingapúrban és a muszlim többségű Malajziában is az átlagosnál többen kerestek a nevére.

Gal Gadoton kívül egy másik zsidó személyiség neve is szerepel a Google top 10-es keresési listáján. A 90 nő által zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Harvey Weinstein nevét a negyedik legtöbbször gépelték be a Google keresőjébe.

15 dolog, amit nem tudtál a legkedveltebb izraeli sztárról

(JTA)

Még több Kibic

Menórával díszített olajlámás tanúsítja a Második Szentély lerombolása utáni zsidó jelenlétet Jeruzsálem környékén

2024.12.27.2 hónap ago
A hanuka ünnepének alkalmából bemutatott ritka, 1700 éves leletet az Olajfák hegye közelében végzett ásatáson találták meg az izraeli régészek.

Izraeli fiatal művészek alkotásai, békeidőben és nehezebb napokon

2024.09.11.5 hónap ago
Két fiatal izraeli filmes és rövidfilmek a jeruzsálemi Bezalel Művészeti Akadémiáról a Merkaz – Héber és Izreli Kultúrális Központban.

Budapesten érte el első nagy sikerét az izraeliek 16 éves tehetsége

2024.05.27.9 hónap ago
Daniela Munic és az izraeli csapat is több érmet szerzett a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon a Papp László Sportarénában. Az izraeliek mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »