Nick Cave az Izrael-ellenes bojkott miatt lépett fel Izraelben

A napokban két alkalommal is fellépett Izraelben Nick Cave és együttese, a Bad Seeds. Elmondása szerinte idestova 20 éve hagyja magát „megfélemlíteni”, de most úgy döntött, állást foglal a zenészeket érintő cenzúra ellen.

Az ausztrál zenész a héten két teltházas koncertet is adott Tel-Avivban (november 19-20). Nick Cave Izraelbe érkezése után sajtótájékoztatót tartott, ahol az ország iránti szeretetéről, valamint arról a döntéséről beszélt, hogy felemeli szavát az Izrael-ellenes BDS (Boycott, Divestment, and Sanctions – Bojkott, megfosztás és szankciók) mozgalom ellen.

Nick Cave

Nick Cave elmondása szerint Izraelhez fűződő kapcsolata évekkel ezelőttre nyúlik vissza: „20 évvel ezelőtt koncerteztünk először itt, és különleges kapcsolatot éreztem Izraellel… általában az emberek egy ország iránti szeretetről beszélnek, de én inkább egyfajta kötődést éreztem, amit nem igazán tudok megmagyarázni.” Két évtizedes szünet után végül csak három évvel ezelőtt tért vissza Cave és együttese Izraelbe.

„Aki idejön, annak Roger Waters és társai nyilvános megaláztatásait kell elszenvednie, és ezt senki sem kívánja magának. Úgyhogy sokkal könnyebb feladni és nem eljönni Izraelbe – tette hozzá. „Szégyellem, de ezt csináltam 20 évig. Amikor az izraeli turné ötlete felvetődött, mindig azt mondtam, hagyjuk az egészet.”

(A cikk az Izraelinfon folytatódik.)

Még több Kibic

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.6 óra ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A Nova-mészárlásról készült dokumentumfilm nyert Emmy-díjat

2025.06.27.2 hét ago
A We Will Dance Again című alkotás kronologikusan mutatja be a véres eseményeket telefonos kamerák és a Hamász–terroristák testkameráinak videófelvételeit a túlélők vallomásaiba szőve.

A közönség imádta az izraeli produkciót, amely csak a zsűri pontozása miatt nem tudta megnyerni az Eurovíziós Dalfesztivált

2025.05.18.2 hónap ago
Az Izrael kizárását követelő hangok és a Bázel utcáin tüntető palesztinpárti csoportok ellenére az Eurovíziós Dalfesztivál közönsége szeretetet és együttérzést adott a Nova-mészárlást túlélő izraeli énekesnőnek.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »