Natalie Portman kapta meg a „zsidó Nobel-díjat”

Idén az Izraelben született amerikai színésznőnek ítélték oda a zsidó Nobelként is emlegetett Genezis-díjat Izraelben. Natalie Portman a díjjal járó egymillió dollárt a nők egyenjogúságáért küzdő szervezeteknek adományozza majd.

Az Izraelben adományozott Genezis-díj alapítványa bejelentése szerint Natalie Portman a társadalmi ügyek iránti elkötelezettsége, illetve a zsidó és izraeli gyökerekhez való mély kapcsolata okán kapta meg a 2018-as díjat. Az egymillió dollár díjazással járó elismerést minden évben olyan személynek ítélik oda, aki szakmai teljesítményével és a zsidó értékek iránti elkötelezettségével inspirálja a zsidóság következő generációját.

Natalie Portman

Az Oscar-díjas színésznőt mélyen megérintette az elismerés. „Büszke vagyok az izraeli gyökereimre és a zsidó örökségre, amelyek elválaszthatatlan részei annak, aki vagyok” – nyilatkozta a szervezők által kiadott közleményben. Bejelentette, hogy a díjjal kapott pénzösszeget arra fogja használni, hogy jobbá tegye a nők életét Izraelben és világszerte.

Portman Jeruzsálemben született és kislánykorában költözött az Egyesült Államokba, ahol először gyerekszínész lett, majd elismert filmcsillag vált belőle. 2011-ben kapta meg a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat a Fekete hattyú című filmben nyújtott alakításáért, 2015-ben pedig maga rendezte Izraelben a héber nyelvű Szeretetről, sötétségről című Ámosz Oz adaptációt, amelyben a főszerepet is játszotta.

A Genezis-díj szervezői kiemelték Portman társadalmi aktivizmusát olyan területeken, mint a nemek közötti egyenlőség, a szegénység elleni küzdelem, a mikrófinanszírozás és az állatok védelme. Az alapítvány bejelentése szerint a színésznő az általa elnyert összeget különféle nőket segítő ügyekre fordítja majd, mint az oktatás, a gazdasági fejlődés, az egészség és a politikai részvétel előmozdítása. Ezek ugyanis fontos alapok a nők egyenlőségének megteremtéséhez.

A díjat majd jövő júniusában adják át Jeruzsálemben, az átadó ünnepségen Benjamin Netanjahu miniszterelnök részvételére is számítanak a szervezők. A Genezis-díjat ugyanis 2014-ben az izraeli miniszterelnökségi hivatal, a privát Genezis-díj Alapítvány és a Jewish Agancy (Szohnut) elnöki hivatalának együttműködésével hozták létre.

Natalie Portman lett az ötödik, egyben az első nő, aki megkapta az elismerést. A korábbi díjazottak között található New York korábbi polgármestere, Michael Bloomberg, Michael Douglas színész, Itzhak Perlman hegedűművész és Anish Kapoor szobrász.

Natalie Portman héberül tanít káromkodni



(Ynet)

Még több Kibic

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.1 hét ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Fahidi Éva-díj: tegyünk közösen a gyűlölet ellen, ismerjük el a bátor kiállást!

2025.07.10.1 hét ago
Idén először elindul a jelölés a Fahidi Éváról elnevezett díjra, amellyel olyan emberek munkáját szeretnék láthatóvá tenni és elismerni, akik aktívan fellépnek az előítéletek, a gyűlöletbeszéd, a kirekesztés és a diszkrimináció ellen.

Tudatlanság vagy antiszemitizmus? Miért úgy tudósít a gázai háborúról a független magyar sajtó, ahogy?

2025.06.27.3 hét ago
Nagy érdeklődés kísérte Novák Attila és Nemes Dániel vitáját a Bálint Ház sávuoti rendezvényén. Bár nem estek egymás torkának a felek, sok kérdésben azért igen eltérő álláspontot fogalmaztak meg.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »