Holokauszttagadás miatt ítéltek közmunkára egy férfit

Nem jogerős ítéletében 300 óra közérdekű munkára ítélte a bíróság azt a férfit, akit holokauszttagadással vádoltak meg. Emelt hangon többször is kijelentette, hogy nem volt holokauszt.

A Fővárosi főügyészség közleménye szerint a férfi még 2012-ben a XIV. kerületi 56-osok terén a Horthy Miklós kormányzó becsületéért címmel meghirdetett nyilvános demonstráción elmondott beszédében az összefüggő szövegkörnyezetből kiragadva, különböző idézeteket olvasott fel egy ismert műből, így próbálva igazolni, hogy nem volt holokauszt.

Cipők a Duna-parton budapesti holokauszt-emlékmű

A körülbelül 50-70 fős hallgatóság előtt emelt hangon többször ki is jelentette, hogy nem volt holokauszt – tették hozzá. A kerületi ügyészség – a fentiek alapján – a férfit nemzetiszocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntettével vádolta. A megismételt eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki és 300 óra közérdekű munkára ítélte.

Az ítélet nem jogerős; az eljáró ügyész a vádlott terhére, súlyosabb büntetés kiszabására, a vádlott és védője pedig felmentéséért, illetve másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezését.

A holokauszttagadást tiltó törvényről itt írtunk korábban:

Káros vagy hasznos a holokauszttagadást tiltó törvény?

Még több Kibic

A budapesti gettó felszabadításának 81. évfordulójára emlékeznek a Dohány utcai zsinagógában

2026.01.14. 4 nap ago
A BZSH rendezvénye a Wesselényi utcában található gettó-emléktábla koszorúzásával zárul.

Emléksétával és kiállítással emlékeznek a budapesti gettó felszabadulására a Csányi5-ben

2026.01.06. 2 hét ago
A budapesti gettó felszabadulásának 81. évfordulója alkalmából, január 17-én tartja megemlékezését a Csányi5 Erzsébetváros Önkormányzatával közösen. Az eseményen több zsidó civil szervezet is jelezte részvételét.

121 botlatókövet helyezett el idén a Mazsike

2025.12.19. 1 hónap ago
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 2025-ben országszerte 59 helyszínen helyezett el botlatóköveket.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »