Bevallotta zsidó származását az ismert brit neonáci

Kevin Wilshaw, brit neonáci aktivista, az Egyesült Királyságban működő Nemzeti Front alapítója, egy tévéinterjúban elmondta, hogy a saját neméhez vonzódik, édesanyja zsidó származású és otthagyja a szélsőjobboldali mozgalmat.

Habzó szájú, évtizedeken át gyűlölködő, zsidózó náciból antirasszista meleg – elmondása szerint ilyen pálforduláson ment át az elmúlt hónapokban Kevin Wilshaw, aki a brit Channel 4 csatornának pakolt ki, szó szerint is: arcát vállalva megmutatta a nyilvánosságnak azokat a náci relikviákat, amelyekkel sokáig körbevette magát, de nemrég dobozba kerültek.

http://www.youtube.com/watch?v=kIhvZjwOb3k

A férfi arról is mesélt, hogy miért csatlakozott annak idején a neonácikhoz: „Nem volt túl sok barátom a suliban, csatlakozni akartam egy közösséghez, aminek van valamilyen célja.” Állítása szerint ő sosem vett részt erőszakos, gyűlölet-bűncselekményekben, de volt, hogy ellenkezés nélkül nézte, ahogy társai feketéket zaklatnak és aláznak meg. Wilshaw-t a 90-es évek elején letartóztatták, mert megrongált egy mecsetet Aylesburyben, idén márciusban pedig internetes gyűlöletbűncselekmény miatt vitték be. A saját homoszexualitását és zsidóságát sokáig nem kötötte össze a csoport nézeteivel.

A brit Nemzeti Front jól ismert arca volt már a nyolcvanas években: részt vett események szervezésében, felszólalt azokon, még idén is szónokolt. A zsidókról úgy gondolkodott, mint egy „nemzetközi, arctalan csoportról”, és hiába volt az anyja zsidó származású, se őt, se önmagát nem kötötte össze azzal az elképzelt csoporttal, amit gyűlölt. Wilshaw arról is beszélt, hogy nehéz lesz megtöltenie új dolgokkal az életét, hiszen az elmúlt 40 évben a szélsőjobboldali mozgalom aktív szervezésével foglalkozott.

Erőszakos múltját azonban hátrahagyta, elmondása szerint azért, mert támadták a mozgalomban, amiért meleg. A társadalomban ma már nagyjából elfogadott, ha valaki meleg, de a neonáciknál nem az. A Nemzeti Front tagjai között vannak más melegek is, akik nyíltan vállalják is magukat, mégsem látják az ellentmondást a mozgalom elvei és a homoszexualitás között. Ráadásul felfedte azt is, hogy édesanyja zsidó származású volt. Apja egyébként hozzá hasonlóan erősen szélsőjobbos nézeteket vallott.

A brit Nemzeti Frontot otthagyó férfi ma már azt mondja, hogy bűnösnek érzi magát, szeretné ledobálni magáról a múlt terheit, és rendezni a kapcsolatát a családjával. Újabban már a Hope not Hate nevű antirasszista csoportnak dolgozik.

Kipát hord és héberül tanul a zsidónak betért volt neonáci



(HVG + Index)

Kapcsolódó cikkek

Antiszemita konteóhívők letartóztatását kérte az ügyészség

2024.01.25.8 hónap ago
A szkítabirodalmat álmodó csoport tagjai akár fegyverrel is készek lettek volna megvédeni magukat a rájuk törő askenázi zsidó csoportok és a szerintük illegitim magyar hatóságok ellen.

A holokauszthoz hasonlította a Covid elleni oltást egy brit képviselő

2023.01.13.2 év ago
Andrew Bridgen ellen vizsgálatot indított a brit Konzervatív Párt, aminek idejére felfüggesztették tagságát a párt alsóházi parlamenti csoportjában.

Többen amiatt aggódnak, hogy eladják Izraelnek Magyarország alól a vizet

2022.07.27.2 év ago
Az országot sújtó aszály kapcsán újra szárnyra kapott egy antiszemita mellékzöngéktől sem mentes elmélet a közösségi médiában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »