A Magyar Zsidó Múzeum a leglátogatottabb hazai múzeumok között

A tavalyi évben a Magyar Zsidó Múzeum a külföldi látogatók körében a második legnépszerűbb múzeum volt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) nemrég közzétett adatai szerint.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2016-os múzeumlátogatási statisztikáit elemezte a HVG. A nemrég közzétett adatok alapján tavaly a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) 551 ezer fővel lett a leglátogatottabb múzeum az országban. A külföldiek körében azonban nem az MNG, hanem a Terror Háza Múzeum volt a legnépszerűbb célpont, az Andrássy út 60-ba tavaly összesen 328 ezren látogattak el, közülük 85 százalék volt az idegen állampolgár.

 

Forrás: HVG

Jól szerepelt a Magyar Zsidó Múzeum is, az Emmi statisztikái szerint ugyanis a zsidó múzeumnak 2016-ban 323 ezer látogatója volt, akiknek több mint 75 százaléka, 250 ezer fő volt külföldi. Ezzel a Magyar Zsidó Múzeum a külföldi látogatók listáján a második helyen végzett, az összes látogató alapján pedig az ötödik leglátogatottabb múzeum lett. Igaz, a zsidó múzeum belépőjével lehet a Dohány utcai zsinagógát és a mellette található Hősök kertjét is megnézni.

A Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása pont nemrégiben újult meg harminc év után:

Több mint harminc év után újult meg a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása

(HVG)

Még több Kibic

Eperjes városa menti meg a 30 éves működés után bezárt zsidó múzeumot

2025.01.24.3 hónap ago
A Szlovák Nemzeti Múzeum a takarékoskodás jegyében döntött a gazdag gyűjteménnyel rendelkező eperjesi Zsidó Múzeum bezárásáról.

Máramaros megye egyik zsinagógájában hozzák létre az Erdélyi Zsidók Múzeumát

2024.10.13.6 hónap ago
A tervezett múzeum Szinérváralja jelenleg restaurálás alatt álló zsinagógájában fog működni, ahol az egykori kóser hentesüzletet is felújítanák, udvarát pedig közparkká alakítanák át.

Felkavaró időutazás a Csányi 5. szám alatti ház falai között

2024.04.01.1 év ago
Ez egy nagyon személyes beszámoló, mivel a cikk szerzőjét teljesen felkészületlenül érte a múlt szellemével való közvetlen találkozás, ami egészen megrázó hatást tett rá.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »