Hét budapesti helyszínen várja a közönséget a 20. Zsidó Kulturális Fesztivál könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint színházi- és irodalmi programokkal szeptember 3. és 14. között.
A fesztivál előprogramjaként augusztus 27-én a Frankel Leó úti Zsinagógában klezmerestet rendeznek. A Dohány utcai Zsinagógában szólal meg többek között a Budapest Klezmer Band és a Budapest Bár közös koncertje, a Trio Midnight Szakcsi Lakatos Bélával és Tony Lakatossal Gábor S. Pál dalait idézi meg. Fellép továbbá Koncz Zsuzsa és zenekara, Révész Sándor, a Sabbathsong Klezmer Band és a 100 Tagú Cigányzenekar, a Budapest Jazz Orchestra, Joanne Faulkner és Balázs János, valamint Shmuel Barzilai, Nikola Davis és Nógrádi Gergely kántorok.
A Goldmark teremben egyebek mellett Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című drámáját és a Somnakaj című cigány musicalt állítják színpadra, Sass Sylvia ária- és dalestet ad Hauser Adrienne zongorakíséretével, emellett látható lesz Nóti Károly Szeressük egymást, gyerekek című darabja is.
A Bethlen téri Zsinagógában többek között az erdélyi és máramarosi népköltészet szólal meg, a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában a Bejn Hajamim zenekar, Malek Andrea és a Klezmerész Együttes ad koncertet. Seress Rezső dalai az Óbudai Társaskörben csendülnek fel Fesztbaum Béla tolmácsolásában, a Magyar Rádió Márványtermében Korcsolán Orsolya hegedűművész ad hangversenyt.
A fesztiválon szeretnénk bemutatni saját értékeinket, valamint azt a szimbiózist, amelyet a magyar és a zsidó kultúra együttműködése jelent és jelentett az elmúlt évszázadokban Magyarországon – mondta el Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke a fesztivál szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. Hozzátette: a Mazsihisz szlogenje „a változó világra nyitott zsidóság”, amely ezen a fesztiválon is tartalmat nyer, hiszen egy nyitott világot szeretnének bemutatni és egy változó világot demonstrálni a programkínálattal. Felhívta a figyelmet egy szeptember 14-i komolyzenei „meglepetésre” is, amely az izraeli, német és lengyel nagykövetség támogatásával valósul meg a Hegedűs Gyula utcai Zsinagógában.
Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Zsidó Kulturális Fesztivál mindenkihez szól, aki érdeklődik a magyar kultúra iránt, hiszen a zsidó kultúra a magyar kultúra része. A programok közül kiemelte többek között a Somnakaj című cigány musical előadását, valamint Sass Sylvia ária- és dalestjét is.
A Zsidó Kulturális Fesztivál szervezője a Mazsihisz és a BZSH mellett a Broadway Event Közhasznú Nonprofit Kft.
Az I. Pécsi Zsidó Kulturális Hét szeptember 3. és 17., a XIII. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál szeptember 3. és november 4. között várja a közönséget.