Hatalmas sorosozással vonta vissza Izrael a korábbi, sorosozást elítélő nyilatkozatát

Benjámin Netanjahu miniszterelnök utasítására az izraeli külügyminisztérium visszavonta a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot, az izraeli minisztérium éles szavakkal bírálta Soros Györgyöt, mert folyamatosan Izraelt rágalmazó szervezeteket pénzel. A Mazsihisz pedig sértődött választ kapott Orbántól, amikor a plakátkampány leállítását kérte.

Az izraeli Haaretz írása szerint a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal kérésére a külügyminisztérium vasárnap visszavonta a budapesti izraeli nagykövet szombaton kiadott nyilatkozatát, amelyben Jószéf Amrani felszólította a magyar kormányt, hogy vonja vissza a Soros György fényképével futó plakátkampányt, mert az gerjeszti az antiszemitizmust, „szomorú emlékeket idéz fel”, „gyűlöletet és félelmet szít”. „Morális felelősségünk, hogy felemeljük a hangunkat és felszólítjuk az érintett hatóságokat, hogy éljenek hatalmukkal, és vessenek véget ennek az ördögi körnek – állt az izraeli nagykövet közleményében.

Szombaton a magyar külügyminisztérium közölte, ahogyan Izrael, úgy Magyarország is fellép mindenki ellen, aki az országra és polgáraira nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Leszögezte: Soros György le akarja bontani a határt védő kerítést, az általa finanszírozott NGO-k segítségével illegális migránsok százezreit akarja betelepíteni Európába és Magyarországra. A kormány ezért minden eszközzel fel fog lépni a magyar polgárok biztonságát veszélyeztető pénzügyi spekuláns és az illegális migrációt elősegítő szervezetei ellen – írták közleményükben.

Emanuel Nahson, az izraeli külügyminisztérium szóvivője vasárnap élesen bírálta Soros Györgyöt. Nahson hangsúlyozta: a budapesti nagykövet által kiadott közlemény „semmiképpen nem azt állította, hogy jogtalan a bírálat Soros György ellen, aki folyamatosan aláássa Izrael demokratikusan megválasztott kormányát a zsidó államot rágalmazó szervezetek támogatásával, és megpróbálja eltagadni Izraeltől az önvédelemhez való jogát”.

A két ország diplomáciai feszültsége a Háárec szerint egy különösen kényes időszakban, Netanjahu július 18-ára tervezett budapesti látogatása előtt történt, amely az elmúlt harminc év első izraeli miniszterelnöki vizitje lesz Magyarországon.

Noha Benjámin Netanjahu tölti be a külügyminiszteri tisztséget is, vele nem egyeztettek, és ő csak a médiából értesült a szombati közleményről. Kiadása után az izraeli jobboldalon elítélték a külügyminisztériumot, mert úgy tűnt, mintha Soros Györgyöt védenék, akit az Izrael elleni bojkottmozgalom egyik vezető erejének tekintenek.

Korábban Heisler András, a Mazsihisz elnöke is a plakátkampány leállítását kérte Orbán Viktortól. Heisler megjegyzi, hogy a kampány önmagában nem antiszemita, de ettől még nagyon is alkalmas arra, hogy kontrollálatlan, többek között antiszemita indulatokat keltsen. „Önöknek, választott vezetőinknek történelmi felelősségük, hogy ne engedjék hazánkban elhatalmasodni a gyűlöletet, ne fordítsák egymással szembe a magyar embereket. Ezek a mérgező üzenetek ártanak egész Magyarországnak – tette hozzá a Mazsihisz elnöke.

Szerencsére a miniszterelnök válaszára sem kellett sokáig várni, ebben Orbán Viktor kifejti, hogy a magyar kormány itt egész Európát védi a migránsok fenyegetésétől, beleértve, de főképp a zsidókat, hiszen a Soros György által ránk szabadított migránsok szerinte legfőképpen az európai zsidóságot fenyegetik. „Az illegális migráció ellen folytatott küzdelmünkért sem köszönetet, sem elismerést nem várok, de az Önök közösségétől egy kis segítség azért jól jönne” – zárta némileg sértődötten közleményét a miniszterelnök.

A sorosorozás és az antiszemitizmus kapcsolódásáról itt írtunk korábban, a cikk végén szavazni is lehet ebben a kérdésben:

Akkor most antiszemitizmus a sorosozás, vagy sem?

Kapcsolódó cikkek

Olyan mértékű az antiszemitizmus Európában, amelyre az EU létrehozása óta nem volt példa

2024.09.17.2 hét ago
Mairead McGuinness uniós biztos szerint a büntetőjog eszközeivel kell fellépni az antiszemita cselekedetek elkövetőivel szemben.

Grósz Andor: A fociultrák felvonulása félelmet keltett a zsidó közösség tagjaiban

2024.09.12.3 hét ago
A Mazsihisz elnöke felháborítónak és megengedhetetlennek nevezte az esetet, amely miatt soron kívüli egyeztetést kezdeményezett Pintér Sándor belügyminiszterrel.

1944-es antiszemita plakátot idéző matrica jelent meg az érdi pályaudvaron

2024.09.05.4 hét ago
A padra ragasztott matrica felirata a „zsidó zsarnokság” elleni küzdelemre buzdítja az utazóközönséget.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »