Izrael tisztázni szeretné, miért nevezte Orbán kivételes vezetőnek Horthy Miklóst

Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete a Hír TV-nek adott interjúban fejtette ki, hogy mennyire meglepte Orbán Viktor Horthyval kapcsolatos megnyilvánulása. A magyar kormány sorosozását azonban nem tartja antiszemitizmusnak.

Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete a Hír TV Newsroom című műsorának volt a vendége, ahol többek között arról is beszélt, hogy mennyire meglepte, hogy Orbán Viktor kivételes vezetőnek nevezte Horthyt.

„Az a kijelentés, amelyet múlt héten a miniszterelnök tett, ugyan értem a kontextust, azért ez mégiscsak eléggé aggályos volt számunkra, mert nyilvánvalóan tudjuk, hogy Orbán úr jó barátja Izraelnek és a zsidó népnek, és elismerjük azon erőfeszítéseit, amellyel támogatja a zsidóság életét Magyarországon. De Horthyt kivételes vezetőnek nevezni abban a történeti kontextusban, hát lehet így vagy úgy értelmezni ezt, de ez mindenképpen meglepetést keltett bennünk, és diplomáciai csatornákon kértük ennek a tisztázását” – mondta a Hír TV-ben Izrael Állam magyarországi nagykövete.

Korábban már többen is rosszallásukat fejezték a miniszterelnök Horthyval kapcsolatos kijelentése miatt. A múlt héten Magyarországon járt Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke szerint például a kormányzó aláírásával hozzájárult a zsidóellenes törvények életbe lépéséhez, amelyek megfosztották a zsidókat jogaiktól és emberi méltóságuktól. Horthy deportálásban és zsidók százezreinek lemészárlásában játszott szerepe sohasem bocsátható meg.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke pedig úgy véli, hogy a hatszázezer magyar zsidó és a doni hadsereg többtízezer magyar katonájának haláláért Horthy felelőssége a zsidó közösség számára nem megkérdőjelezhető. Mint írja „a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége aggodalommal figyeli a 2018-as választásokat megelőző közéleti mozgásokat”.

Ezekbe a közéleti mozgásosba illeszkedik a magyar kormány csúcsra járatott sorosozása is. Amivel nagyjából az ország első számú közellenségévé tette Soros Györgyöt, akinek zsidó származása miatt felvetődött az antiszemitizmus vádja az Orbán-kormány kommunikációjával szemben. Bár az izraeli nagykövet a mostani interjúban azon a véleményen volt, hogy Orbán sorosozása nem antiszemita megnyilvánulás, a Kibic szavazásán az olvasók 72 százaléka mégis annak gondolja a magyar–amerikai üzletemberrel szembeni hadjáratot:

Akkor most antiszemitizmus a sorosozás, vagy sem?



A 444.hu egyik cikkében ráadásul arról ír, hogy Orbán Viktor a Bálnában a héten megtartott előrehozott évértékelőjén zsidózott egy jóízűt, amikor pont azt próbálta bizonygatni, hogy a kormánytól aztán tényleg távol áll az antiszemitizmus. „Figyeljünk arra is, hogy ellenfeleink bevetették az antiszemita kártyát. Ezt visszautasítjuk. Ennek a vitának nincs faji vagy származási alapja. Mi ilyen alapon egyszerűen nem vitázunk. Számunkra az érvek súlya és nem az érvek gazdájának származása számít. Mindenki ismeri a kormány álláspontját, az antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciát” – jelentette ki a miniszerelnök.

Ezután viszont a következőket mondta: „...akik antiszemitizmussal támadnak bennünket, a migránsokkal valójában tízezres kontingensekben szállítják be az antiszemitizmust Európába. Migránspolitikánk tehát az európai zsidó közösségek érdekét is szolgálja, és ez akkor is így van, ha ők nem állnak ki nyíltan az elemi érdekeik mellett, és szótlanul tűrik, hogy az őket is védelmező magyarokkal szemben méltánytalan támadások történjenek.” A lap szerint ez annyit jelent, hogy a kormány megvédi a zsidókat, pedig meg sem érdemlik a védelmet, hiszen csak lapítanak, és nem állnak ki a magyarok mellett.

Júliusban mindenesetre Budapestre látogat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, hogy a V4-es országok vezetőivel találkozzon. Orbánnal külön is tárgyalni fog, és úgy tűnik, lesz miről beszélniük.

Még több Kibic

Az október 7-i terrortámadás és a gázai háború áldozataira emlékeznek a Szenes Hanna parkban

2026.04.09. 4 nap ago
A megemlékezésre a terroristák által két kisgyermekével együtt meggyilkolt Siri Bibasz születésnapján kerül sor, amely idén Izrael függetlenségi napja is egyben. A megemlékezést filmvetítés követi.

A szolidaritás határai és lehetőségei – Vita a zsidó közösség felelősségéről

2026.04.07. 6 nap ago
Alapérték-e ma is a szolidaritás? És ha igen: kivel, meddig, milyen feltételekkel? A Mazsihisz Ifjúsági Osztály – Club Sababa estjének résztvevői arról beszélgetnek a Rumbach zsinagógában, hogy a zsidó közösség hogyan viszonyult – és viszonyul ma – más kiszolgáltatott helyzetben lévő kisebbségi csoportokhoz. Mennyire jelenik meg a szolidaritás a gyakorlatban, és mennyire elvárás mások felé a saját történelmi tapasztalatok fényében?

Több mint száz évig csak titokban gyakorolhatták vallásukat a síiták szent városában élő zsidók

2026.03.27. 2 hét ago
Az iráni Meshedben élő zsidókat az iszlám vallás felvételére kényszerítették, ők azonban titokban megőrizték saját hagyományaikat.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »