Háborognak az MTK szurkolói, mert egy volt miépes polgármester avatta fel a holokausztáldozat Brüll Alfréd utcatábláját

Brüll Alfrédról, az MTK legendás elnökéről neveztek utcát a VIII. kerületben. Az avató ünnepségen Kocsis Máté, a kerület fideszes polgármestere is beszédet mondott, ami nem igazán váltotta ki az MTK szurkolóinak elismerését.

Az MTK és a VIII. kerületi önkormányzat az Új Hidegkuti Nándor Stadion mellett utcát nevezett el Brüll Alfrédról, a klub legendás elnökéről. Deutsch Tamás, az MTK elnöke és Kocsis Máté, a kerület polgármestere miután beszédeket mondtak leleplezték a Brüll Alfréd utca feliratú táblát, így a korábbi Törökbecse utca mostantól az ő nevét viseli – áll az MTI tudósításában.

Deutsch Tamás és Kocsis Máté a Brüll Alfréd utca avatásán (Fotó: Ványi Ákos/Józsefváros újság)

Az állami hírügynökség arról viszont már elfelejtett beszámolni, hogy az avatáson négy MTK szurkoló táblákat tartott a magasba, amelyekkel Kocsis Máté és pártja politikája ellen tiltakoztak. Mint ahogy a Szombat beszámolójából kiderül, a tiltakozók számon kérték a migránsok és a melegek iránti elutasító magatartást, az egyik táblára „A Brüll család is migráns volt” felirat került.

Ezzel azonban még nem ért véget az MTK szurkolók felháborodása, a Brüll Alfréd Egyesület MTK Család nevű Facebook oldalának szerkesztője például lemondott, mivel a névadó ünnepségen történtek végleg kiverték nála a biztosítékot. „Ma volt a Brüll Alfréd utca névadó ünnepsége. Beszédet mondott a migráns gyűlölő, homofób exmiépes Kocsis Máté. Ez vállalhatatlan. Ha az MTK vezetésének vállalható volt – az volt – akkor nekem nem lehet semmi hivatalos kapcsolatom az MTK-val. Befejeztem” – írja Bodrogi Tamás búcsúposztjában.

Brüll Alfréd 1905-től 1940-es feloszlatásáig volt az MTK elnöke. 1944-ben a holokauszt áldozata lett, egyes források szerint Kecskeméten ölték meg, de valószínűbb, hogy Auschwitzban.

Még több Kibic

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.6 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.7 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Az egykori zsinagóga utolsó darabja őrzi tovább az elpusztított zsidók emlékét Tállyán

2025.04.15.1 hét ago
A Tokaj-hegyaljai településen avattak új holokauszt-emlékművet, amely mellett egy kiállítás is nyílt neves művészek alkotásaiból.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »